Hisztis, nem fogad szót a gyerek? – Mit tehetsz, ha semmi nem működik?

Türelmesebb szeretnél lenni, mégis mindig kiabálás a vége?
Nem veled van a baj – és nem is a gyerekeddel. 

De megértem, hogy ez egy frusztráló helyzet, és szeretnél változtatni rajta. Én is átéltem sok évvel ezelőtt az első gyerekemmel.

Fárasztó napon vagytok túl. Semmi nem jó, mindenért nyafog, hisztizik, gyomorgörccsel várod az estét. Már hetek óta ezen kattogsz, tuti van valami idegrendszeri baja. Ez nem normális. A szomszéd gyereke simán elalszik 8-kor. De ő még mindig pörög. Amikor végre ágyba kerül, beindul az – „anya, szomjas vagyok”... „pisilni kell”... „még egy mesét akarok...” verkli. Ülve elalszol, fejből mondod a mesét, és imádkozol, hogy végre csukja már be a szemét.

…

Reggel van, még félig alszol, de máris ordít, hogy szomjas. Futsz a vízzel, mert felveri a húgát. De nem jó, kakaót kér. Még jobban ordít, a kicsi persze felébredt. Szuper, így garantáltan nem bírja ki a déli alvásig. De nincs időd ezen keseregni, mert hallod, hogy a kicsi felsír, a bátyja kitépte a kezéből a játékot és fellökte. Ösztönből kiabálsz rá. Most már ketten üvöltenek. És megint bűntudatod van.

…

Aggódva nézed az órát, lemarad a tízórairól. Megint. Fél órája könyörögsz, hogy vegye fel a nadrágot és a pólót, de csak szöszmötöl. Te már a hajadat téped, háromszor leizzadtál. Hiába kelted fel időben, a vége mindig kiabálás és rohanás. Az oviban pedig magyarázkodsz, szégyenkezel. 

Közben végig azon gondolkodsz: „Hol rontottam el? Mit csináltam rosszul?”

Ha ismerősek a fenti helyzetek, akkor üdv a klubban! A gyereked nem „rossz”. Nem „neveletlen”. Csak eleven temperamentuma van. És jogos, ha nehéznek érzed, mert az!  

Ez a cikk nem csodamódszereket ígér, hanem megértést és kapaszkodókat azoknak, akik eleven temperamentumú gyereket nevelnek – és úgy érzik, teljesen kimerültek, eszköztelenek, tehetetlenek. 

Akár csak én, 18 éve – amikor még nem ismertem a nehéz temperamentumot – és fogalmam sem volt, hogyan tudnám jól kezelni ezeket a helyzeteket. 

Megmutatom, hogy milyen tényezők állnak az „engedetlenség”, „akaratosság” és a „dühkitörések” mögött, és hogyan lehet megérteni és együttműködésre hívni az ilyen gyerekeket.

A kiabálás nem jellemhiba – hanem jel

Én is kiabáltam. Pedig azt hittem, én aztán tudom, hogyan kell gyereket nevelni. 

Legidősebb testvérként az öcsémet én hordtam a bölcsibe, pelenkáztam, és vigyáztam rá nyaranta. Óvónőként és gyógypedagógusként is találkoztam problémás gyerekekkel. 

Ide nekem a gyereket! Huszonöt évesen szültem az első fiamat. Aztán jöttek a nehézségek. Nem volt még két éves, amikor megszületett a húga, és onnantól pokol lett az életünk. Erre nem voltam felkészülve! 

A kiabálás nem azt jelenti, hogy alkalmatlan szülő vagy, hanem azt jelzi, hogy elfáradtál, túllépted a saját határaidat. Hogy fontos neked a kapcsolat, de tehetetlen vagy, és kimerült. Segítségre van szükséged.

A bűntudatod azt súgja belül: Te vagy a hibás! 

De amikor egy gyerek nem fogad szót, hisztis, makacs, az legtöbbször nem azért van, mert nem voltál vele elég következetes vagy türelmes. Nem is azért, mert szándékosan engedetlen, hiszen a gyerekek alapvetően mindig meg akarnak felelni nekünk, hanem azért, mert túlterhelődött az idegrendszere. 

Nem arról van szó, hogy nem akar, hanem arról, hogy nem tud jól viselkedni.  

És ha egy gyerek nem kap támogatást, hanem újra és újra azt éli meg, hogy nem felel meg, az lassan beépül az énképébe, és egy negatív önértékelés alakul ki benne. 

Nem kell hozzá büntetés vagy bántalmazó hozzáállás. Elég az ismétlődő kudarcélmény:
„Velem mindig baj van.”
„Én mindig túl sok vagyok.”

Miért nem működnek ilyenkor a klasszikus „jó tanácsok”?

Talán már próbáltad ezeket:

– „Számolj háromig.”
– „Légy következetes.”
– „Ne reagálj rá, majd abbahagyja.”
– „Adj választási lehetőséget.”

Ezek nem rossz tanácsok. Csak nem minden helyzetben működnek, és nem minden gyereknél. Ha a gyereked eleven, intenzív temperamentumú, akkor könnyen túlterhelődik az idegrendszere. Ilyenkor:

• a magyarázat, a kérés nem jut el hozzá,
• az utasítás, a nemet mondás, a figyelmen kívül hagyás olaj a tűzre,
• a választási lehetőség még további feszültséget okoz.

Oké, de akkor mit lehet tenni? – kérdezed jogosan.

A megoldás nem egy általános módszer, hanem egy rászabott megközelítés. Nincs két egyforma gyerek, még akkor sem, ha elevenek. Ami az egyiknél működik, a másiknál még nagyobb ellenállást szülhet. 

Ha megérted, mi zajlik benne egy-egy nehéz pillanatban, már nemcsak a viselkedését próbálod megjavítani – hanem valódi segítséget adsz neki.

Nézzük meg, hogyan is működnek az eleven gyerekek! 

Mi az elevenség?

Nem rossz, csak más: az eleven temperamentum

„Velem van a baj, hogy ennyire nem bírom?” – kérdezte tőlem egy anyuka egy konzultáción. A kisfia másfél órája futott körbe-körbe a nappaliban. Amikor végre megállt, elkezdett ordítani, mert nem volt elég gyors a joghurtos kanál. Azt mondta, néha úgy érzi, mintha egy kis vadállattal élne együtt. De közben pontosan tudja, hogy mennyire érzékeny és ragaszkodó is a fia. Csak hát… valahogy mindig túl sok.

Az „eleven gyerek” nem viselkedészavaros, nem ADHD-s, nem „szenzoros” (bár mindezek lehetnek kísérői az eleven temperamentumnak). Nem orvosi kategória, hanem örökölt természet.

Ő egyszerűen más. Intenzívebb, aktívabb, hangosabb, érzékenyebb, makacsabb. Ezek a tulajdonságok a könnyű természetű gyerekeknél is megjelennek, de nála túlzottan erősen. Ezért érezzük – jogosan – túl soknak. 

A temperamentum genetikailag meghatározott és egész életünkön át állandó marad. Ez a személyiségünk alapvető része, amely meghatározza, hogy hogyan reagálunk a környezet ingereire. Vannak nyugodtabb természetűek, ők a könnyű temperamentumú emberek. Akik pedig minden ingerre intenzíven reagálnak, ők az „elevenek”.

A szakirodalom ezt a típust „nehéz temperamentumnak” nevezi. Én mégis inkább az „eleven” szót használom, mert a „nehéz” azt sugallja, hogy valami baj van vele.
Pedig ez egyáltalán nem igaz, sőt! Az eleven gyerekek valójában szuperképességekkel rendelkeznek, csak még zabolázatlanok. 

Mi jellemző az eleven gyerekekre?

• Állhatatosság – a „nem” csak olaj a tűzre

Ellenáll, kiborul, ha nem engeded meg, hogy bekapcsolja a tévét, vagy csokit egyen ebéd előtt. Nem működik az elterelés, és az sem hatja meg, hogy majd ebéd után megeheti. Őt nem lehet eltéríteni attól, amit kitalált. Addig jön utánad, és kitartóan mondja a magáét, amíg végül engedsz neki, csak legyen már egy perc nyugtod. 

• Intenzitás – érzelmi hullámvasút

Minden érzelmet intenzíven él meg. Az intenzív gyerek hangos. Sikít, ugrál örömében és ordítva toporzékol, ha csalódott vagy dühös. Az érzelmek azonnal lavinaként árasztják el, ezért odacsap a tesónak vagy fellöki, ha elvesz tőle egy játékot. Üvöltve szétdobálja a kártyákat, ha ő veszít. 

• Érzékenység – minden zavarja

Zavarja a ruhák anyaga, a címke, szúrja, szorítja, csak kényelmes ruhákat hajlandó felvenni, utálja a zoknikat. Kiborul, ha víz éri az arcát, a hajmosás és körömvágás tortúra, visít, pánikol. Válogatós az ételekben. Zavarják egyes zajok, az erős fények. Érzékeny az érzelmekre, például könnyen átveszi a feszültséged, és az igazságtalanságra – túl erős az igazságérzete.  

• Lassú alkalmazkodás – nehéz a váltás

Nem szereti a változásokat, nehéz számára a tevékenységváltás. Ezért lehetetlen becsalogatni a fürdőszobába, aztán meg ki nem lehet könyörögni a kádból, és katasztrófa az oviból vagy játszótérről hazaindulás. 

• Fogékonyság – mindent észrevesz, csak nem azt, amit kéne

Nagyon jó megfigyelő, de nem tud priorizálni az információk között. Ezért könnyen észrevesz részleteket, változásokat, például a katicát a fűben, vagy ha nem ott van a játék, ahol hagyta, de nem hallja meg, ha szólsz hozzá. 

A temperamentum, mint idegrendszeri „alapminta”

A fenti viselkedések nem rosszalkodásból fakadnak. A temperamentum a gyereked „alapjárata”, ahogyan az ő idegrendszere reagál a világra. Ő nem azért fut el a játszótérről, hogy idegesítsen, hanem mert nehéz neki a tevékenységváltás.

Amikor már nem egy „rossz gyereket”, hanem egy túlterhelt idegrendszert látsz, a küzdelemből lassan együttműködés lehet és ezáltal a kapcsolatotok is erősödni fog. 

Szemléletváltás – Elevenségből erőforrás?

Az eleven gyerek frusztráló viselkedését gyakran negatívnak bélyegezzük. Ha nem is mondjuk ki, de bosszankodunk, milyen „akaratos”, „hisztis”, „önfejű”. De mi lenne, ha ezekre a tulajdonságokra ránéznénk kicsit más szemmel?

Ezek a nehezen kezelhető tulajdonságok valójában nagyon is pozitív vonások, amelyek később igazi erőforrássá válhatnak: 

• A makacs gyerek: kitartó, állhatatos, ezért mindig el fogja érni a céljait.
• Az intenzív gyerekből elhivatott, karizmatikus felnőtt lesz.
• A túlérzékeny gyerek: empatikus, művészi beállítottságú, fogékony a szépre.

Fontos, hogy ezek a tulajdonságok gyerekünk erősségei, mondhatni szuperképességei. De közben segítenek felismerni a negatív viselkedése mögötti okokat is. Megmutatják, hogy mely területeken van szüksége támogatásra, tanításra, fejlesztésre.

Személyre szabott eszközök az együttműködéshez

A kulcs nem az, hogy szigorúbb, következetesebb, vagy türelmesebb legyél, hanem hogy az elevenséget iránytűként használd. Ha tudod, mikor és miben van szüksége támogatásra, sokkal könnyebben találsz működő megoldásokat.

Nézzük meg, konkrétan hogyan néz ez ki a gyakorlatban.

Ha állhatatos és kiborul a „nem”-től

Ha esténként úgy érzed magad, mintha az FBI-nál lennél túsztárgyaló, akkor állhatatos gyerekkel van dolgod. Ez az egy jellemvonás képes az összes energiádat felemészteni. Ha ráadásul te magad is állhatatos természet vagy, akkor garantált a folyamatos hatalmi harc, feszültség köztetek. Csak úgy szikrázik a levegő…
Pedig nem kikészíteni akar téged, csak nagyon erős belső akarattal született.
Őt nem lehet irányítani – ő kontrollálni akar. Ha ellenállásba ütközik, kiborul, és még erősebben befeszül. 

Felnőttként ezt a kitartást, céltudatosságot kamatoztathatja, de ahhoz, hogy ne állandó hatalmi harcokkal teljenek a napjaink, érdemes vele az együttműködést és kompromisszumkötést gyakorolni. A túl kemény fellépés csak olaj a tűzre, velük a határozott, de szelíd határtartás a célravezető. 

Példák:

Indulni kell, de nem akarja felvenni a cipőjét, tiltakozik. Engedj neki egy kis teret, lépj hátra (vedd fel addig a saját cipődet), és közben mondhatod például:

– Látom, még egy kis időre van szükséged, szólj, ha már készen állsz. 

– Szeretnéd egyedül felhúzni a cipőd, vagy én segítsek benne? 

– Ha elindulunk, akkor te zárhatod be az ajtót, nyithatod ki a kocsit, nyomhatod meg a garázsnyitót… stb. 

Azonnal ordít, hisztizik mindenért

Intenzív gyerekkel élni egy állandó érzelmi hullámvasút. És jó, ha van nálad füldugó! Mert ő hangos, akkor is, ha örül és akkor is, ha dühös vagy csalódott.

Ordítva földhöz vágja a kártyákat, ha vesztésre áll és sikítva toporzékol, ha nem sikerül elsőre összeépíteni a LEGO-t, vagy ha elveszi tőle a tesó a játékot. 
Az ő idegrendszere gyorsabban és erősebben reagál mindenre. Ez nem megjátszás vagy manipuláció, valódi érzelmek, valódi fájdalom, amit átél.

Amit most jogosan túlzásnak érzel, az adja majd a fűszert az életéhez. Szenvedélyes, lelkes, mély empátiával rendelkező, elhivatott felnőtt lesz belőle. De most nehéz megélni az érzelmi hullámzásait, és elviselni a hangerőt, átélni a szúrós pillantásokat, amikor közterületen hozza a formáját. 

Ezért érdemes mielőbb elkezdeni tanítani neki az önkontrollt és az érzelmek kifejezését. Ezek az intenzív gyerek fejlesztési területei, amelyek neked is segítenek, és neki is abban, hogy jobban értse és kezelje saját magát.

Példák: 

„Látom, hogy nem sikerült magasra építeni, ez nagyon bosszantó. Segítsek vagy egyedül próbálkozol?”

„Értem, hogy mérges vagy a tesódra, mert hozzányúlt a vonatodhoz, de nem ütheted meg!”

„Veszíteni nehéz, megértem, hogy csalódott vagy. De nem engedem, hogy összetörd a játékokat.”

Ha nehéz vele elindulni, váltani és fél az újdonságoktól

A lassan alkalmazkodó gyereknek nehéz a váltás, ezért feszült lesz, ha haza kell indulni a játszótérről vagy az oviból, be kell menni a fürdőszobába, fel kell öltözni vagy indulni kell aludni. Kiborul, ha előre jelzés nélkül közlöd vele, hogy most azonnal megyünk. 

Felnőttként megfontolt, megbízható, döntéseit alaposan átgondoló ember lesz, de most segíteni érdemes az alkalmazkodás és rugalmasság tanulásában. Ehhez használhatunk például előrejelzéseket, időzítőket, és kialakíthatunk rituálékat, ami biztonságossá teheti számára az átmeneteket. (Pl. oviban, elválás után mindig integet az ablakból). 

Példák:

„Hamarosan indulunk haza. Csúszol még hármat, és utána elkezdjük pakolni a játékokat.”

„Válaszd ki, hogy melyik játékot vigyük be a fürdőkádba.”

„Látom, nehéz abbahagyni ezt a szuper játékot, segítek elpakolni, aztán vár a kedvenced a konyhában.”

„Először csak körbenézünk, nem muszáj rögtön beállnod a többiekhez. Itt maradok veled.”

Jogod van elfáradni

Eleven gyerekekkel élni nem könnyű. Őket nevelni igazi extrém sport. Jogod van elfáradni. Jogos, ha néha igazságtalannak érzed, hogy neked ennyire nehéz. Sovány vigasz most, hogy talán ő lesz a jövő olimpikonja, vagy menő cégvezetővé válik majd. 

Szükséges és fontos, hogy kérj segítséget, és gondoskodj magadról!

A te energiakészleted véges, és ha nem lesz miből, nem tudsz neki adni. Ezért óvd a saját határaidat! A gyerekednek még sokáig szüksége van rád. 

Szófogadás helyett együttműködés

Sok szülő fogalmazza meg, bárcsak szófogadóbb lenne a gyerekem!

De a valódi célunk nem az, hogy „szót fogadjon”, hiszen senki sem bólogatós kutyát akar nevelni, hanem hogy együttműködjön velünk. 

Fegyelmezés és elvárás helyett jobb, ha megtanítjuk neki:
– felismerni, hogy mi történik benne,
– nevén nevezni az érzéseit,
– és eszközöket adni neki az önkontrollhoz.

Ezzel nemcsak a mindennapok lesznek könnyebbek, hanem fokozatosan kialakul a belső önszabályozása is. Mert nemcsak az a cél, hogy most csend legyen. Hanem az, hogy legközelebb már egy fokkal könnyebben megállítsa magát.

• Kapcsolódj előbb – kérj utána.
• Nézd meg, mi van mögötte.
• Segíts neki kezelni a saját feszültségét – ne a viselkedését akard leállítani.

Mi történik, ha megtanulod kezelni az elevenséget?

Nem fogod többé gyomorgörccsel várni a nehéz helyzeteket és tehetetlenül nézni, ahogy összeomlik. Tudni fogod, mit mondj és mit tegyél, amikor konfliktusba keveredtek, vagy elárasztják az erős érzelmei. Taníthatod őt, hogy könnyebben élje meg az elevenségéből adódó nehéz pillanatokat. Ez a tanítás pedig egész életében elkíséri majd, és egy stabil, erős önértékelést alapozol meg vele. 

Eleven gyerek szülőjének lenni gyakran embert próbáló feladat. Sokszor elbizonytalanodunk. Vajon elég jó szülei vagyunk a gyerekünknek? 

De az elég jó szülőség nem azt jelenti, hogy mindig minden tökéletes. Hanem azt, hogy kapcsolódni próbálunk – akkor is, amikor nehéz. Hiszünk a gyerekünkben, és hitelesek vagyunk. Hibázunk, és képesek vagyunk bocsánatot kérni. Nyitottak vagyunk a fejlődésre. Ha minden nap csak egy picit is jobban érted a gyerekedet – és önmagadat is – akkor jó úton vagy. És ez bőven elég.

„Nem a tökéletesség a cél, hanem a fejlődés.”
– Jane Nelsen