Esti rutin hiszti nélkül?
Az esti fektetés ideje jött el. Sok gyerekes családban rémálom az esti rutin és már a gondolatától is görcsbe áll a gyomrunk. Ismerős az érzés, sokszor éreztem, és van, hogy néha most is érzem, hogy bármit megadnék, csak átugorhassuk ezt a rettentően frusztráló időszakot, amikor a harmincadik pohár víz vagy tizedik pisilés miatt kell kijönni valamelyik gyereknek. Voltak könnyebb és nehezebb időszakaink. Érdekes módon, nem a csecsemős korszak volt a legrosszabb. Szerencsém volt, elég jó alvók voltak, leszámítva az éjszakánként is 3 órás szoptatásokat. Igaz, a nagyfiam még ettől is megkímélt, ő már nagyon hamar átaludta az éjszakát. Büszke is voltam – nem mintha ehhez nekem bármi közöm lett volna. Picinek, kb két éves korukig tehát jól aludtak. Aztán jött a fekete leves. Az éjszakai ébredések, nehéz altatások, rémálmok, félelmek, szellemek, stb. kb 3-4 éves kortól kezdődtek. Ez a kisgyerekeknél egy olyan fejlődési szakasz, amikor a fantáziájuk elkezd fejlődni, a mesevilág már megnyílt számukra, de még nem értik a mese, a valóság, sem az álom közti különbségeket. Azt gondolják, a mesében látott dolgok igazak, tehát bármikor, akár az ő ágyuk alatt is megjelenhetnek a boszorkányok, szellemek, más ijesztő szörnyek. Ilyenkor általában csak anya mellett érzik magukat biztonságban. Jelenleg egy ebookon dolgozom, amelyben erről a témáról (és az egész dackorszakról) is fogok írni, saját tapasztalataimról, bevált módszerekről. Viszont kíváncsi vagyok, nálatok hogy alakul az esti rutin, mi az, ami bevált és mi a mumus? Mi a legnehezebb az estében, és hogyan kezelitek a nehézségeket? Türelem van e még ilyenkor? Én a munka és a napi rutin után sokszor teljesen lemerülök, ezért ez a nap emberpróbáló része számomra. Írjátok meg kommentben, akár itt, akár a Facebook társalgóban, várlak benneteket szeretettel!
