Két hónapja kezdtük el a TSMT tornát kisebb fiammal. Egyelőre itthon, egyénileg kell tornázzunk. A gyakorlatok betanítását megelőzte egy állapotfelmérés, ami egy kb. egy órás vizsgálat volt. Több területen mérte fel a fiam állapotát, mozgás, idegrendszeri érettség, testkép, térbeli tájékozódás, taktilis terület és ritmus vizsgálat. Az eredményt pontszámban, százalékban és szintekben is meghatározza. (Ezek a szintek: normál, enyhén megkésett, súlyosan megkésett). Mivel két területen is súlyosan megkésett szintet mért a vizsgálat, ezért a javaslat az egyéni felzárkóztatás volt, amihez ő a fiamra szabott feladatokat írt elő. Fiatalabb gyerekeknek illetve azoknak, akik nem képesek az együttműködésre, mindenképpen egyéni torna javasolt. Egy kontroll vizsgálat alatt ellenőrizte, hogy a betanult gyakorlatokat valóban helyesen végezzük el, nehogy hetek alatt rosszul rögzüljenek a mozdulatok. Az eszközöket magunknak kellett beszereznünk, egy közepes méretű gördeszkát, egy kis trambulint, a billenő lapot a férjem készítette, forgatáshoz forgó irodai széket használunk. Többféle nagymozgást gyakorlunk a feladatokkal, melyek segítik az agyi érést, és elvileg iskolás korra a nagy és finommozgások automatizálódnak (ami spontán nem történne meg iskola kezdésig). A feladatokat minden második nap kell elvégezzük, ez nekünk kb. 25-30 percig tart.
Hat hetes gyakorlás után újabb kontrollra kell mennünk és egy újabb, módosított feladatsort fogunk kapni. Egy év alatt remélhetőleg felzárkózik a fiam arra a szintre, hogy csoportos tornán is részt vehetünk majd.
Mint minden fejlesztésre, a TSMT-re is igaz, hogy minél korábban kezdik meg, annál több eredményt lehet várni tőle. Már csecsemőkorban érdemes szakemberhez fordulni, ha
a baba nem tanulja meg tartani a fejét,
ha nyelési nehézségei vannak,
vagy ha túlzottan sírós, nyugtalan
egyensúlyzavar
beszédértési nehézségek
ügyetlen mozgás
alvászavar
túlzott dührohamok
megkésett beszédfejlődés
hiperaktivitás/túlzott passzivitás, autizmus esetén
túlzott félénkség/vakmerőség
ha a gyerek nem szeret rajzolni
még az óvodáskor végén sem tud biciklizni
3 éves korig sem alakul ki a szobatisztaság
szabálykövetési nehézségek
Ha ezek közül a tünetek közül egyet tartósan, vagy többet is tapasztalunk, érdemes először a védőnővel beszélni, tanácsot kérni. Gyanú esetén Pedagógiai Szakszolgálathoz (régen ez volt a Nevelési Tanácsadó), neurológushoz vagy neuropszichológushoz irányít, aki felméri a gyermek állapotát, és szükség esetén előírja a terápiát.
Rengeteg gyereknevelésről szóló könyvet olvastam el, mióta gyerekem van. Természetesen előtte azt gondoltam, hogy a gyereknevelés ösztönös dolog, ami nem lehet olyan nehéz. Aztán a fiam másfél éves kora körül kezdtem rájönni, hogy de. A gyereknevelés nem könnyű, sőt, mondhatni a világ egyik legnehezebb dolga.
Kaptam a tippeket már igen gyorsan a pici érkezése után, úgy nagyjából mindenkitől, aki körülöttem megfordult, anyós, anyám, védőnő, gyerekorvos, ismerős szülők, barátok, rokonok. Mindenki pontosan tudta, hogyan kell a kicsit szoptatni, altatni, sétáltatni, fürdetni, öltöztetni, büfiztetni, csak én nem. Nekem a leghalványabb fogalmam sem volt róla, hogy vajon jól csinálom e a dolgokat és a rengeteg kéretlen tanács csak még inkább elbizonytalanított. Kezdtem pánikolni néhány hét után, mivel igen kemény kezdet és még nehezebb folytatás következett a szoptatás – hasfájás terén.
Két három hét után azt éreztem, hogy ezt lehetetlen kibírni ép ésszel. Végkimerülésig ordított a szerencsétlen, nekem meg fogalmam sem volt, hogy vajon miért. A hasa fáj vagy éhes?
Hála égnek elég hamar kiderült, szemfüles orvos rokonnak köszönhetően, hogy tejérzékeny a fiam. A tej teljes megvonása után hamarosan megszűntek az álmatlan éjszakáink és kifejezetten jó alvó babám lett. Szinte könnyűnek tűnt az egész, így elég hamar vállalkoztunk a tesó érkezésére.
Csakhogy a lányom születése nagyjából egybe esett a fiam dackorszakának kezdetével, ráadásul akkor költöztünk másik országba, ami szintén megviselte a fiamat. Innentől nem volt egyszerű az életünk, idegen városban, idegen nyelven, autó nélkül kellett megoldani a két kicsivel mindent. A fiam nagyon nehezen szokott be az óvodába. Napi 3 órát töltött ott, minden délelőtt, mert úgy éreztem, szüksége van a kortársakra, hiszen ott senkit sem ismertünk, akivel játszhatott volna. Az angolok elég zárkózottak, nem igazán lehet a játszótéren ismerkedni más anyukákkal,gyerekekkel.
Az első gondolat, hogy valami nincs rendben a fiammal, elég hosszú idő után fogalmazódott meg bennem. Az első évben a szokásos aggódáson kívül (nem tartja még a fejét, nem fordul még át) nem történt kirívó dolog. A védőnő és az orvos nyugtattak, hogy ez még belefér a normálisba, hiszen nagyon nagy súllyal született baba (4210 gramm). Normális időben, egy évesen kezdett önállóan járni és szavakat mondani. Ami később feltűnt, bár akkor még nem volt összehasonlítási alapom, hogy hihetetlenül rugalmatlan a gyerekem. Olyan szinten, hogy nem volt hajlandó új ruhát felvenni, csak a megszokott cipőt, ruhákat. Ha új cipőt kellett vennünk, zengett az egész bolt az ordítástól, mert fel kellett próbálnunk, majd még egy jó pár küzdelmes hiszti állt előttünk, mire elfogadta az új cipőt, nadrágot stb. Nyáron nem vett fel rövid nadrágot, képtelen voltam ráadni. Sokszor addig ordított, amíg végül elaludt a szőnyegen. Az evésben is ugyan ilyen rugalmatlan volt, rengeteget harcoltam vele, hogy megkóstoljon mást is, a megszokott egy két féle ételen kívül. Nem tanult meg angolul beszélni, pedig mindenki azt mondta, pár hónap után már mondatokban fog beszélni. A szomszéd lengyel gyerekek is pár hónap alatt folyékonyan beszéltek, az én fiam még a tanév végén sem. Otthon sem beszélt, bár a mondókákat és énekeket tudta és otthon elmondta. Az oviban mindent megértett, de nem beszélt. Amikor hazaköltöztünk, 4 éves volt. Az itthoni oviba is nagyon nehezen szokott be, és az óvónők itt is észrevették, mennyire rugalmatlan. Ha véletlenül egy másik helyre ültették, teljesen kiakadt. Már 4 évesen elvittem a nevelési tanácsadóba, hátha kiderül, mi a probléma, de ilyen kicsi korban még nem tudtak megállapítani semmit, csak annyit mondtak, hogy figyelemmel kell kísérni, tehát járjunk kontrollra.
Ebben a négy évben én a kétségbeesés szélére sodródtam, és csak azért nem hittem el teljesen magamról, hogy rossz anya vagyok, mert közben a kislányom normálisan fejlődött, és teljesen más volt, mint a fiam.
