A dühkitörések jellemzően először kétéves kor körül jelentkeznek. Van, akinél már jóval előbb. A dackorszak jó esetben az óvodába lépés körül mérséklődik, de gyakran még az óvoda évei alatt is tapasztaljuk a hisztiket. A legtöbb gyereknél iskolás korra eltűnik a szélsőséges viselkedés. Még a nehéz természetű gyerekeknél is bekövetkezik valamilyen mértékű lenyugvás ebben a korban.
A „nem” korszak
Két éves kor körül a gyerekek egyre függetlenebbé válnak, önálló akaratuk lesz. Határozott elképzeléseik lesznek arról, mit akarnak csinálni és főképp arról, mit nem akarnak. Ráébred, hogy ő egy külön személy, nem az anya része, amint azt korábban gondolta. Ezt a különállóságát megerősíteni próbálja azzal, hogy mindenben ellentmond nekünk.
Ebben a korszakban kerüljük el a kérdések feltevését, vagy folyamatosan elutasításban lesz részünk.
Fontos a rövid, egyszerű mondatokkal való direkt irányítás.
Fölösleges választások elé állítani. A kérdések csak összezavarják őt, és ettől feszült, hisztis lesz.
Nem érti, mit miért csinálunk, hogyan tud megoldani egy problémát. Viszont folyamatosan feszegeti a határait, kísérletezget, hogy meddig mehet el. Valójában szülei jellemét, természetét fürkészi, igyekszik kiismerni, és majd másolni, azonosulni is fog vele.
A kétéves türelmetlen. Amit szeretne, azt azonnal akarja. De legtöbbször nem tudja segítség nélkül végrehajtani, és ez frusztrálja. Vagy éppen sikerülne valami, de azt meg nem szabad.
Beszéde sem elég fejlett ahhoz, hogy el tudná mondani, mit szeretne. Gyakori, hogy a gondolkodása már előrébb tart, mint beszédkészsége. Ez is rettentően frusztrálja őt.
Mivel utánzással tanul, fontos, hogy példát mutassunk a viselkedésünkkel és türelemmel, következetesen terelgessük, tanítsuk.
A dackorszak egy fontos pszichés fejlődéi szakasz és teljesen normális folyamat. A gyerek személyiségfejlődésének a része, annak egyik állomása.
A gyerek személyiségének egészséges fejlődéséhez kiemelten fontos az elfogadás és az érzelmi biztonság. A szeretetteljes és következetes bánásmód a legcélravezetőbb a dackorszak idején (és persze a későbbiekben is).
A nehéz természetű gyerekek kihozzák belőlünk a legrosszabb formánkat.
Az evolúció során úgy alakult ki az emberi agy, hogy a túlélés érdekében, veszélyhelyzet érzékelésekor bekapcsoljon egy védekező mechanizmus. Az állavilágban ez a reakció ugyan úgy megfigyelhető, mint az embereknél.
Ez a reakció védte meg az ősembert attól, hogy pl. felfalja a kardfogú tigris, de nem telt még el olyan sok idő, hogy ez az ősidők óta kódolt program eltűnt volna.
Ezért történik meg az, hogy ha nagyon erős stressznek vagyunk kitéve ( teljesen felmegy bennünk a pumpa), akkor azt az agyunk vészhelyzetnek érzékeli, és bekapcsolódik az ősi program.
ENNEK KÖVETKEZTÉBEN HÁROM FÉLE MŰKÖDÉSRE KÉPES AZ AGYUNK: MENEKÜLNI, LEFAGYNI VAGY TÁMADNI.
Az evolúció szerint az biztosítja leginkább a túlélésünket, ha nem kezdünk el gondolkodni, ezért a kreatív gondolkodást, a logikus probléma megoldást a biztonsági rendszerünk ebben az esetben kiiktatja. A szervezetnek fel kell készülnie egy esetleges támadásra. Biztosan te is érezted már, hogy képtelen vagy átgondoltan cselekedni, meggondolatlan dolgokat mondasz és teszel, amikor „idegállapotban vagy”.
Nem csak a gondolkodásunk szünetel. A szervezetünk stressz hormonokkal árasztódik el és ezek a vészhelyzeti forgatókönyvet követve ki és bekapcsolnak funkciókat a szervezetben. Például az emésztésünk lelassul, a vérnyomásunk, szívverésünk emelkedik. Habár a pupillák kitágulnak, a látás beszűkül, elveszítjük a perifériás látásunkat. Nagyon fontos, hogy a hallásunk is kizáródik, tehát nem fogjuk meghallani, ami a másik mond nekünk és nem azért, mert túlkiabáljuk.
Amikor az agyunk ebben az állapotban van, az úgynevezett vörös zónába kerültünk. Ez az állapot már nem alkalmas arra, hogy konstruktív, átgondolt lépéseket tegyünk és együttműködve oldjunk meg problémákat. Ez az az állapot, amikor már csak ordítani bírunk. Ez a támadó reakció. Nem hallunk és nem is látunk.
Az önkontroll gyakorlás első és legfontosabb lépése, hogy megtanuljuk, mikor kerülünk közel a vörös zónához és ezt hogyan tudjuk mindenképpen elkerülni. Ez az egyik kulcsmozzanat. Ha sikerül megfigyelnünk magunkon a vörös zóna felé haladás stádiumait és azonosítani tudjuk azt az utolsó pillanatot, amikor még nem kapcsolt be a vészhelyzeti program, akkor sikeresen meg tudjuk akadályozni, hogy tehetetlenül ordibálni kezdjünk.
A legfontosabb lépés, megakadályozni, hogy a vörös zónába kerüljünk, vagy minél hamarabb a nyugalmi sárga, vagy zöld zónába vissza térjünk.
Erre is felkészülünk a mentorprogramban és gyakoroljuk is, egyénileg mindenki a saját módszereit.
A türelmetlenségről már jó pár posztot írtam nektek, így láthatjátok, hogy ez egy igen összetett dolog, miért vagyunk türelmetlenek, miért kiabálunk, mikor nem akarunk, miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk?
Az ok nem csupán abban keresendő, hogy fáradtak, kimerültek, kiégettek vagyunk, bár ez nyilvánvalóan sokat számít.
Hozzátesz az önkontroll készségünk alacsony szintje, sosem láttuk, tanultuk, nem volt kitől és az is, hogy nincsenek eszközeink a konfliktusok rendezésére. Nem tanultunk együttműködő kommunikációt, ez a mi társadalmunkban sajnos elég idegenül hangzik és furcsa is, pedig nem nehéz elsajátítani, és kis gyakorlással is jó eredményeket lehet elérni vele.
Ehhez még hozzájön agyunknak a jó öreg ősi programja is, ami a vélt vagy valós vészhelyzetek esetén bekapcsolja a vészforgatókönyet, ami által megszűnik a problémamegoldó, logikus gondolkodás és csak támadni, kiabálni leszünk képesek. Lássuk be, a nehéz természetű gyerekeink sokszor bekapcsolják bennünk ezt a programot.
Láthatjátok, hogy mennyire összetett dologról van szó, ha a türelemről beszélünk, ezért sem hiszek abban, hogy egy pár mondatos jó tanácstól eredményeket érhetünk el.
Én azt látom, szakemberként is, és anyaként is, sokszor irigyen is, hogy akinek könnyű természetű gyereke van, annak ezek a dolgok nem azért mennek jobban, könnyedebben, mert ők jobb szülők, vagy többet tudnak, vagy jobb eszközeik vannak, hanem egyszerűen azért, mert egy könnyű gyerek nem hozza ki belőlük azt, amit a nehéz természetű gyerekek viszont igen.
Azt is mondhatnám, szerencsések vagyunk, mi, akik nehéz természetű gyereket nevelünk, mert minket rákényszerítenek a fejlődésre, a tanulásra, az eszközök elsajátítására. Amíg e többi szülő vígan beszélget a játszótéren, mi addig vért izzadva próbálunk túlélni és életben tartani a gyereket.
Az az igazság, ha nehéz természetű gyereked van, nincs sok választásod. Vagy megtanulod azokat a készségeket, valamilyen módon, amikkel eredményes lehetsz, vagy egyre több nehézség vár rátok.
A szülő gyerek kapcsolat a kamaszkor után már nem igazán javítható, bár nem lehetetlen, de valószínűleg komolyabb lépések, pszichológus, terápia lesz szükséges hozzá.
Ezt megelőzendő nem szabad elhúzni a fejlődést, az eszközök és készségek elsajátítását, minél hamarabb kezdjük megfelelően kezelni a problémákat, annál hamarabb javul látványos módon a családi légkör, a kapcsolatunk a gyerekünkkel, és a saját pszichés állapotunk is. Nem lesz szükség többé kiabálásra (de ha karunk, kiabálhatunk, ha épp jól esik).
Persze ez nem jelenti azt, hogy konfliktusoktól mentes lesz az életünk és a gyerekünk viselkedés problémája egyszeriben megszűnik, ellenkezőleg, azért kell fejlődnünk, mert a nehéz természetű gyerekek próbára tesznek minket, nap, mint nap. Konfliktusok, harcok, feszültség, amit, ha nem kezelünk, elhatalmasodik rajtunk és a mi és a család pszichés állapota is folyamatosan romlik.
Megkerülhetetlen a tanulás, fejlődés annak érdekében, hogy viszonylagos harmóniát tudjunk teremteni otthon.
Az alap temperamentum nem változik, esetleg lassan alakul, csillapodik az intenzitás, de lényegében nem változik. Ezért jobb, ha felvértezzük magunkat a megfelelő eszközökkel és megtanulunk csapatként együttműködni a gyerekünkkel. Probléma mentes helyett probléma megoldó családként létezni.
• még nem alakult ki az iskolás korra jellemző testformája;
• teherbíró képessége gyenge, fizikailag-szellemileg fáradékony;
• figyelme könnyen elterelődik;
• gondolkodása nem a tényeket ragadja meg, hanem a számára érzelmileg fontosakat;
• munkaérettsége nem megfelelő, játékos;
• szabálytudata kialakulatlan;
• a kudarcot nehezen tűri;
• önuralma, akarata fejletlen, érzelmei uralkodnak felette;
• esetleg túl visszahúzódó, bátortalan, sok biztatást igényel.
Egy rövid összefoglaló kérdés sor, ami alapján eldöntheted, van e olyan terület, amiben még fejlődnie szükséges gyermekednek:
1. Képes 15 percet ülve koncentrálni egy dologra, rajzolni, színezni?
2. Egyszeri elmondás után képes két-három részből álló szóbeli utasítást megjegyezni és végrehajtani?
4. Képes jelezni, ha valami gondja, problémája van?
5. Betartja a tőle reálisan elvárható szabályokat?
6. Szívesen rajzol, fest, vág, ragaszt, barkácsol?
7. Elviseli, ha elsőre nem sikerül valami?
8. Ha kimarad a délutáni alvás, nem nyűgös, hisztis estére?
9. Gyerek közösségben jól érezi magát, vannak barátai?
Részletesebben:
Testi, fizikális érettség:
Bár fizikailag nagy eltérések lehetnek a gyerekek között, az iskolaérett gyerek kb. 18- 22kg, fogváltása elkezdődött, egyértelműen eldőlt, hogy jobb vagy bal kezes. Mozgása összerendezett, ceruzafogása megfelelő. Nem túl sokat betegeskedik, erőnléte jó. Végbemegy az első alakváltozás, a “babapocak” eltűnik, a gyerkőc nyúlik, végtagjai hosszabbak lesznek arányaiban, tehát külsőre sem babás már. Érzékszervei épek.
Fontos, hogy képes legyen keresztező mozgásra, és a látása összhangban legyen a mozdulataival. Az egyik legfontosabb pedig, hogy a gyermek képes legyen összpontosításra és ne legyen fáradékony. Ha például az oviban még rendszeresen végigalussza az alvásidőt, valószínűleg még nem áll készen arra, hogy az iskolában aktív és figyelmes legyen.
Finommozgás
Egy elsősnek elvileg képesnek kéne lennie arra, hogy szabályos ceruzafogással szűk vonalak közé szép betűket írjon. Ebben az életkorban a csukló fejletlensége miatt ez még nem reális elvárás. Ezért, hogy minél kevésbé okozzon szenvedést az írástanulás segíthetünk a következőkkel otthon:
Újságpapír, papír tépkedése, csipkedése, mozaik készítése tépkedett papírdarabokból, gyöngyből, magokból, bármilyen apró dologból ragasztással
Színezés bármit, bármennyit
Gyurmázás, agyagozás, sarazás nyáron, homokvár építés, só liszt gyurma, tészta gyúrásban segíthet, papírhajtogatás
Nagyméretű betűk írása táblára vagy újságpapírra (csak ha a gyerek kéri)
Játék száraz hüvelyesekkel: babbal, lencsével, sárgaborsóval, válogatás, csipegetéssel
Vágás ollóval
Egyensúlyérzék
Fejlett egyensúlyérzék esetén a gyermek odafigyelés nélkül képes összehangolni a mozdulatait. Ha ezen a területen elmaradások vannak, akkor nehézséget fog okozni neki, hogy az iskolai feladataira összpontosítson. A megfelelő egyensúlyérzék biztos jele, ha már tud két keréken biciklizni mankó kerék nélkül is.
Álljon lábujjhegyen 10 másodpercre! Utána pihenő, majd ismételjétek meg néhányszor a feladatot.
Ha az előző jól megy, járjatok lábujjhegyen!
Építsetek építőkockából magas tornyot, kártyából várat
Játszatok balerinásat, gólyásat: két kézzel oldalt egyensúlyozva álljon fél lábra! Ha jól megy a fél lábon állás, ugráljon fél lábon, mindig az ügyesebb lábbal kezdje.
Kinyújtott karjában vigyen át egy labdát a lakás túlsó felébe!
Egyensúlyozzon a fején párnával!
Tanítsd meg rollerezni, biciklizni, futóbicikli már két éves kor körül elkezdhető
Szociális érettség:
Érdekli, várja az iskolát, elvégzi a rá bízott feladatokat, kitartó ezekben. Kortársaival képes kapcsolatot teremteni, fenntartani, és a közösségbe könnyen beilleszkedni. Szabályokat ismeri, betartja, kudarctűrő képessége kialakult. Függetlenség vágya, és teljesítmény iránti igénye megjelenik. Kitartó, nem hagy félbe feladatokat, ha belekezd.
Egy iskolába készülő gyereknek már tudnia kell, hogy a felnőtteknek szót kell fogadnia, az adott feladatokat el kell végeznie, és tudnia kell biztonságosan mozogni a kortársai között. Ennek fejlesztése az óvoda legfontosabb feladata, de a család támogatása is szükséges. Mit tehetünk otthon?
Akárcsak az óvodában, otthon is legyenek világosak a szabályok! Törekedjünk otthon is a következetességre.
A kiszámítható napirend nagyon fontos. Az étkezéseknek, és a lefekvésnek is legyen egy állandó időpontja.
Játsszunk sok társasjátékot. Nagycsoportos gyereket már ne hagyjunk nyerni, hogy kudarctűrő képesség is kifejlődjön bennük.
Szoktassuk a felelősségvállaláshoz! Ne csináljunk meg mindent helyette!
Figyelem
Az iskolaérettség nagyon fontos feltétele, hogy a gyermek képes a figyelmét viszonylag hosszabb ideig (15-20 perc) is összpontosítani – olyasmire is, ami nem érdekli különösebben.
Minden társas, kártya vagy memóriajáték fejleszti a figyelmet, a különbségkereső képrejtvények vagy a „Simon mondja” azonban játékosan fejlesztik ezt a képességet. Az is segít, ha a hétköznapi dolgokat észrevetetjük, mi változott meg? Pl. évszakok változását, időjárást is figyeltessük meg gyakran.
Érzelmi, akarati érettség:
Képes legyen önmaga irányítására, mozgásigényének akaratlagos leküzdésére.
Gondolkodási, értelmi képességek:
Az iskolaérett gyerek rövid verseket, mondókákat könnyen megtanul. Jobb és bal kezét meg tudja különböztetni, jól tájékozódik térben, síkban és időben. Képes alak, forma, nagyság és szín megállapítására, felismeri az azonosságot és különbözőséget, általánosságban tájékozott, tudja a lakhelyét, ismeri a napszakokat, évszakokat. Számfogalma kialakult 6-os számkörben. Ismeri a kisebb/nagyobb, több/kevesebb fogalmát.
Fontos az analizáló-szintetizáló gondolkodás, vagyis, hogy képes legyen a rész-egész elkülönítésére. Ok-okozati összefüggéseket felismerjen, és tudjon következtetni, logikusan gondolkodni. Rövid és hosszú távú emlékezete jól működjön, valamint mennyiségfogalommal rendelkezzen. Ezek a részképességek mérhetők leginkább a feladatlapok, tesztek segítségével.
Beszédkészség:
Nincs beszédhibája. Szókincse, beszéde formailag és tartalmilag megfelelő legyen. Ennek megismerésére különböző helyzetekben kell időt fordítani, mivel eltérőek lehetnek a beszédbeli szokások otthon, illetve közösségben.
Beszédértés, beszédprodukció
A tiszta kiejtés alapvető egy első osztályos gyermeknél. A beszédhiba gyakran a helyesírást is akadályozza, előfordul ugyanis, hogy a gyermek valóban nem hallja a különbséget például szavak között (ugyan annak hallja pl. a kéz -géz szavakat)
A probléma okának felderítése és kezelése logopédus feladata, de a szülő is sokat tehet. Gyakran ugyanis egyszerű figyelmetlenségről van szó, és néhány helyreigazítás után a gyerek már magától is helyesen fogja ejteni a szavakat. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor képes az adott hang kiejtésére, csak bizonyos szavakban következetesen valami mást használ helyette. Szintén fel lehet otthon is hívni a gyerek figyelmét a helyes artikulációra, például hogy ahol szükséges, nyissa nagyra a száját.
Köszönöm, hogy végig olvastad a cikket, remélem hasznos volt számodra. Csatlakozz hozzám Facebookon is!
Ezt a mondatot kb. 4 éve hallottam egy konferencián, egy gyerekpszichiáter kezdte így az előadását. Valami furcsa érzés kerített hatalmában, ahogy átgondoltam ezt a mondatot. Mintha egy nagy kő esett volna le a szívemről. Pedig már régen tudtam, hogy az én gyerekem más, ő nehéz temperamentumú, sőt (azóta kiderült még néhány diagnózis). De mégis, hiába tudtam az eszemmel már régen, soha nem hittem el igazán, sosem tudtam elengedni a bűntudatot, a szégyent, egészen addig a percig. Ott akkor egy szakember mondta ki nekem, amit nem mertem elhinni, és így már végre elhihettem. TÉNYLEG nem én vagyok rossz anya. Tényleg nem én rontottam el. Tényleg nehezebb nekem, mégha nem is akarom beismerni magamnak sem. Annyira megfogott akkor az a mondtat, hogy elhatároztam, ezt mindenkinek tudnia kell, és segíteni fogok ebben a többi szülőtársamnak, hogy ők is tudják, és elhiggyék.
A nehéz gyerekeket nehezebb nevelni. Mondhatni, extrém sport.
Sokkal több erőfeszítést igényel a nevelésük, és olyan képességek elsajátítására kényszerítenek minket, amelyeket nem tanítanak semmilyen iskolában.
A legtöbbünket abban a szellemben nevelték, hogy a gyereknek azt kell tenni, amit a szülők mondanak, nincs helye ellenkezésnek. Ezért megtanultuk azt, hogy a mi szavunk, szükségletünk, véleményünk nem számít. Másrészt azt, hogy ez a gyereknevelés, így sokszor mi is ezt az utat próbáljuk követni. És aztán csodálkozunk, hogy a gyerek ellentmond. Mert az állhatatos gyerek bizony NEM-et tmond.
Ilyenkor pedig bekapcsol a tudatalattink.
Bezzeg az én időmben..az én szüleim agyonvertek volna, ha ilyet mondok, így ellenszegülök az akaratuknak, ez elképzelhetetlen volt.
Persze, tudjuk, hogy ma már más idők járnak és sokan próbálunk pozitív szellemben, nem büntetéssel, nem veréssel nevelni, csakhogy az a gond ezzel, hogy ezt a mintát nem volt honnan elsajítítanunk. Nem tanultuk meg, csak azt, amit éppen kerülni szeretnénk. Mást akarunk, de nem tudjuk, hogyan. Nem találjuk a saját hangunkat, mert csak azt ismerjük, amiről tudjuk, hogy nem akarjuk. Én biztos nem leszek olyan, mint az anyám. Mondjuk, aztán halljuk a mi hangunkon megszólalni őt, mikor a gyerekkel üvöltünk. Ijesztő!
Mivel ezt a mintát láttuk és tanultuk, ezért nem könnyű ezt felülírni, és egy új mintát megtanulni. Mint minden tanulási folyamat, időbe és energiába telik. De már a legelső kis lépés is nagy változást hozhat a gyerekkel való kapcsolatunkban és az otthoni légkör milyenségében.
Abban segítek nektek, hogy megtaláljátok a saját, valódi hangotokat!
Először is, nem vagy rossz szülő attól, hogy kiabálsz. DE vannak helyzetek, amikor érdemes változtatni ezen.
A kiabálással önmagában nincs gond. Ahogy korábban írtam, az önazonos, szükségleteit és érzéseit kifejező szülő még ha kiabál is, hiteles marad és megtanítja, hogy az impulzivitás elfogadható része a személyiségnek.
Ilyen vagyok. Elfogadom, és nem takargatom, tagadom. Kiabálok, ha felmegy bennem a pumpa. Nem fojtom el, nem iszok alkoholt, vagy dohányzom azért, mert bűntudatom van és szégyellem. Tudom, hogy a gyerek nem sérül, ettől nem. Sőt, megtanulja, hogy vannak a szüleinek szükségletei és érzései, melyeket ő is megtanul megnevezni és kifejezni.
A probléma ott kezdődik, amikor a kiabálás bántó a gyerekre nézve, és ez a bántó, romboló családi légkör állandósul otthon, legalábbis jóval több a hangos szó, mint a nyugodt beszélgetés. Ha folyamatosan emelet hangerővel beszélünk otthon, az jelzi azt, hogy nem vagyunk mi magunk sem nyugodtak, hanem egy állandósult feszült légkörben létezünk. A gyerekek átveszik érzékeny radarjaikkal ezt a feszültséget, és így a viselkedési probléma is állandósul. Ezért érdemes megvizsgálnunk, mennyire vagyunk mi magunk túl stresszesek, feszültek, nem emiatt van e túl sok kiabálás.
Az állandósult feszült légkörben kellemetlen élni és a gyerekek személyiség fejlődése is csorbát szenvedhet, mert nem tud akadálymentesen kibontakozni, hanem egy folyamatos szorongásban, összehúzódva kell léteznie.
Ezen változtatni érdemes, mert hosszú távon így senki nem érzi jól magát a családban, nem lesz harmónia és a viselkedés zavarok is állandósulhatnak. Ez egy ördögi kört indíthat el, mert minél rosszabb a légkör, minél rosszabbul érezzük magunkat, annál többet kiabálunk és így tovább…
A MÁSIK PROBLÉMA AZ ÁLLANDÓ KIABÁLÁSSAL AZ, HOGY JELZI A SAJÁT ÖNKONTROLL KÉSZSÉGÜNK ALACSONY SZINTJÉT IS.
Nem vagyunk ura önmagunknak. Erről korábban már írtam, de a lényeg, hogy minket sem tanított meg senki arra, hogyan tudunk önkontrollt gyakorolni, ezért nem is vagyunk rá képesek, de azt is érezzük, hogy ez így nem jó, nem mehet tovább. Ha gyakran elveszted a fejed, és nem vagy képes uralkodni az indulataidon, hiába szeretnél, újra és újra elszakad a cérna, és kiabálsz, és már nagyon utálod magad emiatt, akkor feltehetően azon túl, hogy impulzív természetű vagy, nem tanultad meg az önkontroll gyakorlását sosem.
A gond ezzel az, hogy így nem fogod tudni megtanítani a gyerekednek sem. Hogyan is tudnád, hiszen ők a példánkból, a tetteinkből tanulnak, azt mintázzák le, és így építik be saját személyiségükbe ezeket a lemásolt képességeket. Ha mi magunk nem vagyunk ennek a képességnek birtokában, akkor nem fogjuk tudni tovább adni sem.
Így aztán ezt a képesség hiányt fogja tovább vinni a gyerekünk a következő generációnak, és ő is csodálkozva áll majd a gyereke előtt, hogy miért ordítok, mikor megfogadtam, hogy soha nem fogok úgy kiabálni a gyerekkel, mint ahogy az anyám/apám tette.
Érdemes a csoportba vagy egyéni mentorprogramba jelentkezned, ha azt érzed, ezzel a területtel problémád van. Ez egy tanulható dolog, és életre szóló tudást szerzel magadnak, sőt, gyerekednek is ezt fogod tudni tovább adni. Mielőbb elkezded, annál biztosabb, hogy már mintázza és beépíti a fejlődő személyiségébe. Ezen kívül hamarosan egy nyugodtabb, harmónikusabb családi légkör alakul ki, melyben minden családtag jobban érzi majd magát és szárnyalhat.
