Szabad e kiabálni, rosszat teszünk e a gyereknek azzal, ha kiabálunk vele?

Szabad e kiabálni, rosszat teszünk e a gyereknek azzal, ha kiabálunk vele?

A KÉRDÉS TERMÉSZETESEN ÖSSZETETT. A KIABÁLÁS ÖNMAGÁBAN NEM OKOZ PROBLÉMÁT A GYEREKNEK.
Még az sem, ha csúnya szavak is elhagyják a szánkat egyszer egyszer. Hiszen a káromodásnak feszültség levezető hatása van. Gondolj csak bele, amikor belerugsz kislábujjal a kanapé szélébe. Valószínűleg egy nem egy Petőfi versből fogsz idézni, hanem egy cifra káromkodás hagyja el a szádat. És ezzel nincs semmi gond, a gyerek nem fog ettől sérülni, vagy átvenni, mint rossz szokást. Én szoktam néha csúnya szavakat mondani, kiabálni, ha nagyon feldühít valami, vagy épp belerúgok a küszöbbe.
A kiabálás önmagában nem traumatizálja a gyereket.
Úgy látom, ezzel kapcsolatban nagyon sok a félreértés a szülőkben. Vannak, akik azt gondolják, ha felemelik a hangjukat, kiabálnak a gyerekkel, akkor a gyerek lelke sérülni fog. Ettől függetlenül az impulzivitás és önkontroll készség alacsony szintje miatt mégis újra és újra kiabálnak a gyerekkel.
Aztán persze bűntudatot éreznek, mert azt gondolják, nagy kárt tettek a gyerek lelkében.
Maga a kiabálás nem okoz kárt a gyerekben, ha az ember egyes szám első személyben kiabálva mondja ki az érzéseit és szükségleteit. Pl. NAGYON DÜHÖS ÉS CSALÓDOTT VAGYOK! NYUGALMAT AKAROK!
Nem a szavak hangereje, hanem a minősége, tartalma a kulcskérdés!
Ha halkan, nyugodtan beszélsz, de pl folyamatosan megalázod, kritizálod, minősíted, bántó szavakkal illeted a gyerekedet, akkor elmondhatod magadról, hogy te soha nem emelted fel a hangod, de mégis sérült lesz lelkileg az a gyerek. Ha hangosan, kiabálva adsz hangot az érzéseidnek, de nem minősíted, alázod és bántod a szavaiddal a gyereket, akkor nem fog sérülni az ő lelke. Sőt!
Megtanulhatja azt, hogy a szülő hiteles, vannak érzései és szükségletei, ki tudja fejezni azokat és meg tudja húzni a határait, ha kell, amikor kell. Ez nem egy rossz példa szerintem. Az más kérdés, hogy van, aki hangosan tudja megtenni mindezt, valaki halkabban, nyugodtabban. Ez temperamentum beli kérdés is, ha te is impulzív természet vagy, akkor jellemzően hirtelen csattansz fel, és talán a kiabálástól le is higgadsz és megy minden tovább. Az alma nem esik messze a fájától, a gyerekek sem véletlenül lettek impulzív természetűek, valamelyik felmenőjük biztosan hasonló természettel volt megáldva, lehet, hogy éppen te?
Folytatom…

Miért vagy türelmetlen?

TALÁN TE IS IMPULZÍVABB TEMPERAMENTUM VAGY, ESETLEG ÉRZÉKENY VAGY? LEHET, HOGY CSAK A FOLYAMATOS FÁRADTSÁG, KIMERÜLTSÉG VESZI EL ANNYIRA AZ ENERGIÁDAT, HOGY FOLYTON TÜRELMETLEN ÉS KIABÁLÓS VAGY, HA ÍGY IS LENNE, MINEK PAZAROLNÁL MÉG TÖBB NEM LÉTEZŐ ENERGIÁT ARRA, AMI ELLEN FÖLÖSLEGESEN KÜZDESZ, MERT A MEGOLDÁS MÁSHOL VAN.
Az energiát fordítsd inkább a saját feltöltődésedre, arra, hogy kitaláld, hogyan tudnál több pihenéshez, alváshoz, energiához jutni. Mert ha alapból nem vagy impulzív természetű, akkor biztos, hogy a kimerültség, kiégés és állandó készenlét hozta ki belőled a türelmetlenebb énedet. Ha azt érzed, hogy kipihenten sokkal türelmesebb vagy, akkor ezen kell dolgozni. Azon kívül, hogy nem feszülsz rá a türelemre, ki kell találni, hogyan tudnál többet pihenni. Ebben tudok neked segíteni.
HA ALAPBÓL IS IMPULZÍV TERMÉSZET VAGY (AZ VAGY?), AKKOR A MEGOLDÁS, HOGY ISMERD FEL ÉS FOGADD EL A SAJÁT IMPULZIVITÁSODAT.
A türelmetlenség tagadása saját negatív részünk tagadása.
Mivel ez a saját (bár neked nem tetsző) részed, ezért hiábavaló azon dolgozni, hogy megszabadulj ettől. Nem tudod megváltoztatni. Ahogy korábban többször is írtam, nem változtathatjuk meg a temperamentum vonásainkat, ezek velünk születettek és a személyiségünk részei. Ahogy a gyerekeinké, úgy a mienk is állandó egész életünkben. A személyiség vonásainkat génjeinkben örököltük. Ezekkel a vonásokkal születtünk, ezekkel kell élnünk. Viszont a jó hír az, hogy ami neked most talán negatívnak tűnik, az lehet pozitív. Hogy hogyan?
Elmagyarázom.
Az impulzivitás az, ami miatt hamarabb türelmetlenebbé válunk, kiakadunk és kiabálunk. Gyorsabban felemeljük a hangunkat, ha valaki idegesít. Az intenziv személyiség vonás megkeserítheti az életünket, ha abból az aspektusból nézzük, hogy nehezen tudjuk kontrollálni a viselkedésünket emiatt. Sokszor cselekszünk hirtelen felindulásból, még mielőtt átgondolnánk. Sokszor felcsattanunk és kimondunk olyan dolgokat, amit később megbánunk.
De! Amennyire problémának érzed ezt, annyira lehet az életben a segítségedre ez a vonásod.
Ha elfogadjuk és megtanulunk együtt élni ezzel a személyiség vonással, akkor becsatornázhatjuk egy olyan tevékenységbe, amely felemelő, és inspirál másokat. Sok intenzív ember van a művészek és élsportolók között.
De nem kell olyan messzire menni, a hétköznapi emberek között is biztosan ismersz olyanokat, akik teljes erőbedobással élik és évezik az életüket, a hobbijukat, és pozitív hatással vannak emberekre ezek által. Egy kiváló edző, oktató, vagy zenész például.
Nos, ők azok, akik megtanultak jól bánni ezzel a személyiségvonásukkal.
Alakíthatjuk a viselkedésünket és megtanulhatunk bánni az impulzivitással, de el nem tüntethetjük.
Segítek neked is megszelidíteni és pozitív irányba fordítani.
A nehéz temperamentumú gyerekek

A nehéz temperamentumú gyerekek

BIOLÓGIAI FUNKCIÓIK RENDSZERTELENEK, AZ ÚJ INGEREKET ELKERÜLIK, NEHEZEN ALKALMAZKODNAK A VÁLTOZÁSOKHOZ, ÉS HANGULATUK SOKSZOR FESZÜLT, BORÚS. A GYEREKEK KB. TÍZ SZÁZALÉKA TARTOZIK EBBE A CSOPORTBA.
A nehéz temperamentumú gyerekek már pici koruktól kezdve mások. Gyakrabban és hangosabban sírnak, mindenre erős reakciókkal válaszolnak. Egy állandó érzelmi hullámvasút velük az élet. Nehezen állnak rá egy napirendre, az alvás-evés- ürítés rendszertelensége jellemző. Sosem ugyan abban az időben alszik el vagy lesz éhes.
Az intenzitás megmutatkozik az érzelmekben is, ujjongva, kiabálva örülnek, de a negatív érzelmeket is erőteljesen élik meg, ordítva sírnak, gyakoribbak a hisztirohamok, dühkitörések.
Állhatatosság az egyik fő temperamentum vonás, ha valamit a fejükbe vesznek, attól nem lehet eltéríteni őket. Nem lehet nekik nemet mondani, befeszülnek és órákig képesek ordítani.
Gyakori, hogy szuperérzékenyek, ezért könnyen telítődnek az ingerekkel, olyanokkal, amikkel más simán megbirkózik. Nem bírják a hajmosást, ha víz éri az arcukat őrjöngeni kezdenek. Nem engedik levágni a körmüket, hajukat. Válogatósak az ételekben, undorodnak egyes ételektől. Zavarja őket a ruhacímke, a zokni, a sapka, a szoros nadrágszár, a szúrós pulcsi, a fény, az erős napsütés, a szél.
Nagyon energikusak, állandóan mozgásban vannak, ha nem mozoghatnak, pl. autóban egy hosszabb utazás során, előbb utóbb kiborulnak. Ezért nehéz nekik az iskola, mivel a 45 perces órákat végig ülni egy energikus gyereknek maga a pokol.
A nehéz temperamentumvonáshoz tartozik az alkalmazkodó képesség nehézsége, amiről a korábbi posztban írtam, a lassan felmelegedő temperamentumú gyerekek kapcsán. Ami igaz rájuk, az a nehéz temperamentumúakra is igaz lehet.
Ezek a legfőbb vonások, amelyek jellemzőek a nehéz temperamentumú gyerekekre. Ezen kívül még van néhány vonás, ami nem minden nehéz gyerekre jellemző, ezekről még később fogok szót ejteni.
Mivel a fenti vonások általában erősen jelen vannak a nehéz gyerekek személyiségében, ezekkel alaposabban foglalkozunk a mentorprogramban. Azon túl, hogy felismerjük, meg kell tanulnunk kezelni ezeket a vonásokat. Ahány gyerek, annyi féle megoldás létezik, de ha megtanulod velem az együttműködő kommunikációt és azt a szemléletet, ami csapattá és nem ellenségekké tesz benneteket, akkor már semmi sem állhat útjában a sikereteknek!
Ki ismert rá a saját gyerekére? Kezeket fel!

Hogy alakul ki a türelem?

A TÜRELEM EGY OLYAN TANULÁSI FOLYAMAT EREDMÉNYE, AMI ALATT MEGISMERED SAJÁT ÉS A GYEREKED ÉRZÉSEIT ÉS SZÜKSÉGLETEIT ÉS MEGTANULSZ EZEKNEK MEGFELELŐEN CSELEKEDNI. A TÜRELEM AZ EMPATIKUS HOZZÁÁLLÁS, POZITÍV SZEMLÉLETMÓD ÉS EGYÜTTMŰKÖDŐ KOMMUNIKÁCIÓ HATÁSÁNAK KÖVETKEZMÉNYEKÉPPEN MAGÁTÓL JÖN LÉTRE. KÖVETKEZMÉNY.

Nem a türelmes hozzáálláson dolgozunk, hanem az empatikus hozzáállást és együttműködő kommunikációt sajátítjuk el, ebben segít neked is a csoportos mentorprogram.

Ennek következményeként türelmesebb leszel, anélkül, hogy erre külön erőfeszítéseket tennél. 🙂

És ez annyit jelent, hogy jobb lesz a közérzeted, kevesebb lesz a bűntudatod és az egész családi légkör sokkal pozitívabb lesz. Könnyebben megy minden kommunikáció, szófogadóbbak lesznek a gyerekeid, nem azért, mert egy türelmes anyának jobban szót fogadnak, hanem mert türelmesebben nem száll el az agyad és nem kerülsz bele a vörös zónába, amikor nem tudunk már kreatívan gondolkodni és cselekedni. Ettől óvod meg magad, ha türelmesebb vagy. Erről még később.

Mitől leszel türelmesebb?

Kérlek, fogadd el, hogy nem kell türelmesebbnek lenned ahhoz, hogy jobb anya legyél. Már ettől is türelmesebb leszel.
Nem kell jobban vissza fognod magad, nem kell jobban erőlködnöd, egyáltalán nem kell semmit sem tenned ezzel kapcsolatban, mert a türelem nem úgy jön létre, hogy jobban igyekszik az ember.
A dolog nem ennyire egyszerű, ez tény. De nem kell megijedned. A türelem nem azon múlik, hogy mennyire igyekszünk. Nem elhatározás és erőfeszítés kérdése. Teljesen más oka van annak, ha valaki türelmes. A következőkben erről fogok írni. Addig is: ne legyetek türelmesek!
Ha nem feszülsz rá a türelem kérdésére, akkor energiát szabadítasz fel, amit csomó minden másra tudsz felhasználni. Például arra, hogy fejleszd az önismeretedet és a gyereked megismerését. Vagy csak több minőségi időre a gyerekeddel. Vagy hogy gyakorold az együttműködő kommunikációt, és a szükségleteitekhez illő módszereket találj ki. Ebben is tudok neked segíteni a mentorprogramban, egyéni konzultációkon alaposan bele ássuk magunkat.

Szeretnél türelmesebb lenni?

Lehet, hogy észre sem veszed, nem is tudatosul benned, de elkezdesz pörögni azon, hogy már megint nem voltál elég türelmes, már megint elszakadt a cérna, már megint kiakadtál valami apróságon. És ostorozod magad, bűntudatod van, mert nem és nem sikerül a türelmesség.
SZERETNÉL TÜRELMESEBB LENNI?
Akkor az első lépés az, hogy ne akarj türelmesebb lenni! Ellentmondásnak tűnik, de ez a kezdeti lépés a fejlődés felé. Ismétlem, fejlődés és nem tökéletesség. Nem tökéletesek szeretnénk lenni, hanem elég jó szülei gyerekünknek. Hiszen nekik nincs szükségük tökéletes szülőkre, ehelyett önazonos, hiteles szülőkre van szükségük. Ezért engedd el a megfelelési kényszert, és ne akarj türelmesebb lenni. Ez csak az első lépés, de lehet, hogy felszabadító, megkönnyebbült érzést hoz.
EGYELŐRE EZT GYAKOROLD: ENGEDD EL AZ ÉRZÉST, HOGY TÜRELMESNEK KELL LENNED. NINCS KELL, NEM KELL LENNED SEMMILYENNEK, AHHOZ HOGY HITELES LEGYÉL, FŐLEG NEM TÜRELMESNEK.
Gondold át, hogy mennyi energiát pazarolsz el arra, hogy türelmes próbálsz maradni, vagy milyen sok energiát emészt fel, hogy állandóan emészted magad azon, hogy nem voltál elég türelmes, már megint. Pörögsz rajta, este nem alszol, gyötör a bűntudat.
Ki mondta, hogy akkor leszel jó anya, ha türelmesebb leszel? Ha soha nem lesz egy hangos szó a házban, ha a gyerek (amúgy halálra idegesítő) akcióit egy zen mester nyugalmával fogadod?
Ehhez nem türelemre van szükséged, hanem lobotómiára vagy napi egy üveg vodkára.
A mai jó hír: nem kell türelmesebbnek lenned.
Szeretettelnevelj
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.