Halljuk ezt a jó tanácsot, ami majd segít rajtunk és biztosan nem fogunk többet kiabálni, dühöngeni, kiakadni, ha megfogadjuk. Hát persze, ha ez ilyen egyszerű lenne, akkor nem lenne senki ebben a csoportban, mindenki egyszeriben türelmes lenne, ha rájönne, hogy csak meg kell fogadni, mától türelmes leszek, ígérem és hipp hopp, varázs ütésre működne a dolog.
Sajnos ez nem ilyen egyszerű. Egyszerű, de azért nem ennyi, hogy határozzuk el és kész. Sőt, az elhatározás egy zsákutca, az a tapasztalatom.
Hogy miért? Mert az ember hamar rájön arra, hogy nem elég türelmes, látja, hogy naponta kiakad, kiabál, olyat tesz, amit megbán. És érezzük, hogy ez nem jó.
Nem kell azt mondani, hogy legyünk türelmesek, erre magunktól is rájövünk. De ha még a környezet is ráerősít, hogy legyél türelmesebb, akkor majd türelmesebb leszel, akkor elkezdünk erre a témára ráfeszülni, és görcsösen, egyre jobban akarunk türelmesek lenni, és annál jobban nem megy.
Mert a ráfeszülés pont az ellenkezője annak, ami a türelmességhez vezet. Folytatom!
A nehéz temperamentumú gyerekekkel nehéz az élet. Nehezebb őket nevelni, mint a könnyű, vagy vegyes temperamentumú gyerekeket.
Ezért jogos az irigység érzése bennünk, ami néha felülkerekedik azon, hogy amúgy olyan csodálatos, kreatív, ügyes, okos gyerekünk van. De miért ilyen nehéz? Egyikünk sem úgy készül a gyereknevelésre, hogy ez lesz élete legnagyobb kihívása, egy olyan állandó harc és küzdelem, ami a nap 24 órájában tart. Pihenő nap nélkül. Nem ezt vártuk. Ez az első akadályunk, amivel küzdenünk kell. Hogy nem ezt vártuk. Nem erre a filmre fizettünk be.
A gyerekek kb. 15%-a lassan felmelegedő temperamentumú gyerek.
A TESTI MŰKÖDÉSEIK MÉRSÉKELT SZABÁLYOSSÁGA, AZ ÚJDONSÁGOKRA ADOTT ENYHE NEGATÍV REAKCIÓK ÉS A LASSÚ ALKALMAZKODÁS JELLEMZI ŐKET.
Ezek a gyerekek befeszülnek, ha váltás történik, vagy valamilyen újdonság történik velük. A váltás nem csak tevékenység váltásra értendő, hanem mindenre, ami változás. Vannak kisebb és nagyobb váltások, pl a felkelés is egy váltás, az alvásból az ébrenlétbe. Váltás kimenni a fürdőszobába, felöltözni, beszállni a kocsiba, kiszállni, elkezdeni az evést, befejezni, a délutáni alvás, stb. Az átlagos, vagy vegyes temperamentumú gyerekek a legtöbb váltást észre sem veszik, vagy könnyedén megugorják az akadályokat. A lassan felmelegedők viszont nehezen alkalmazkodnak, utálják a meglepetéseket. Előzetes figyelmeztetésre van szükségük a tevékenységváltásoknál. A siettetés pedig csak ront a helyzeten. Az alkalmazkodóképesség gyengesége okozhatja a mindennapos harcokat közted és a gyereked között.
Ezek a gyerekek kiborulnak, ha helyettesítő óvónő van a csoportban, vagy ha a megbeszélt program elmarad, vagy módosul. Nehezen állnak rá az évszakváltásra, nyári melegben még hosszúnadrágban mászkálnak de az első hideg beköszöntével még mindig rövidnadrágban menne oviba.
A napirendi pontok is váltások, a játék után vacsorázni menni nagy nehézséget jelent ezeknek a gyerekeknek.
Ha a te gyereked is lassan felmelegedő, akkor fel kell készülnötök az átmenetekre. Meg kell tanítanod neki, hogyan készülhet fel ő maga is ezekre. Sok féle módon fel lehet készülni, ezekről bővebben is tanulunk a mentorprogramokon, az egyik legfontosabb, amit tehetsz, a megjósolható rutinok kialakítása. Napirend, amivel előre láthatja, mikor mi fog történni. Így felkészülhettek az átmenetekre és könnyebben vehetitek az akadályokat.
Nagyon boldog új évet kívánok nektek! Nekünk nagyon jól kezdődött, imádom ezt a tavaszi időt. Nem is volt itthon maradásunk, a többiek még itthon regenerálódtak Gyűltek kincsek is. Külön történettel mindegyik, őskori állat bőre lehet? A lányom szerint a nád szálban benne van a természet illata. És eszébe jutott egy régebbi sátorozás élménye az illatról. Tudtátok, hogy a legtöbb emléket illatokhoz kötötten tudjuk tárolni és előhívni?
Az egyik központi eleme a mentorprogramnak az önkontroll gyakorlása. Mi is pontosan az önkontroll?
Az önkontroll képessége az, hogy képesek vagyunk megőrizni a hidegvérünket akkor is, amikor a legjobban feldühít a gyerekünk, amikor elszakad a cérna. Ha fel is idegesítettük magunkat, akkor is egy kontrollált mederben tudjuk tartani az érzéseinket. Nem öntjük a szaros vödröt a másik nyakába, hanem tudatosan cselekszünk, és megfelelő óvintézkedéseket, megelőző lépéseket teszünk. Tehát mielőtt ordítani kezdenénk a gyerekkel, mert kihúzta a gyufát és végleg elfogyott a türelmünk, megtesszük azokat a lépéseket, amelyekkel elkerülhetjük a saját hisztirohamunkat.
Mert ez valójában a mi dühkitörésünk, a saját, kontrollálatlan érzelmi lavinánk, amely eláraszt és rombol. Mivel a dühkitörést a kitörés pillanatában már nem lehet megállítani (felnőtt és gyerek esetében sem), és kontrollálni sem tudjuk ilyenkor magunkat, olyat tehetünk, amit soha nem akarnánk tenni, és amire később nem leszünk büszkék. Ami rombolja az önbecsülésünket és a magunkról alkotott pozitív anya képét. Hogy tehet ilyet egy jó anya? Bűntudatot okoz és minél többször történik meg, annál mélyebbre kerülünk az önmarcangolás gödrében.
MIÉRT KÜZDÜNK VELE MI MAGUNK IS?
Mert sokunknak soha nem tanították meg, amikor kellett volna. Az önkontrollt kisgyerekkorban kellett volna megtanulnunk, úgy, hogy látjuk egy felnőttől, hogyan gyakorol ő maga is önkontrollt. Ilyen kevesünknek adatott meg. Valószínűleg a szüleinknek sem volt kitől megtanulni ezt. A probléma pedig tovább adódik generációról generációra. A mi gyerekünk is ugyanilyen tehetetlenül fog állni majd a saját gyereke előtt és nem fogja érteni, hogy történhetett meg az, amiről azt gondolta, ő soha nem tenne ilyet. Kiabálni a gyerekkel? Megütni? És mégis, megtörténik újra, meg újra. Amíg valaki azt nem mondja, elég. Tanulom az önkontrollt és megtanítom ezt a gyerekemnek is.
AZ GYEREKNEVELÉS A LEGJOBB ÖNISMERETI ÚT, DE EZ FORDÍTVA IS IGAZ.
Minél jobban ismerjük magunkat (és a gyerekünket), minél többet fektettünk önismeret fejlesztésbe, annál többet tudunk átadni gyerekünknek. Mivel a gyerekek példákon keresztül tanulnak (erről még sok szó fog esni), ezért megtaníthatjuk a gyerekünknek azáltal az önkontrollt, hogy saját magunk is jobbá válunk ebben és gyakoroljuk. Ez máshogy nem megy.
A GYEREKEK TÖBBSÉGE KÖNNYŰ TEMPERAMENTUMÚ; ÉLETTANI MŰKÖDÉSEIK SZABÁLYOSAK (EVÉS, ALVÁS). KÖNNYEN KIALAKUL, ÉS TARTHATÓ A NAPI RUTIN. MÁR PICI KORUKBAN IS KEVESET SÍRNAK, KÖNNYEN MEGNYUGTATHATÓAK. ÉRDEKLŐDÉSSEL, NYÍLTAN FOGADJÁK AZ ÚJ DOLGOKAT, JÓL ALKALMAZKODNAK A VÁLTOZÁSOKHOZ, PL. KÖNNYEN BESZOKNAK AZ INTÉZMÉNYBE, HANGULATUK ÁLTALÁBAN POZITÍV.
Ők a szomszéd gyerekei. Szerencsés esetben a tesók.
Van egy sztorim róluk. Amikor én már két kis eleven gyerek anyukája voltam, fölénk költöztek albérletbe egy család, ahol a nő a harmadik gyerekét várta, a két kisebb 2 és 4 évesek voltak. Nagyjából, mint az enyémek akkor. Már nagy pocakja volt és még sokat kellett takarítania az előző lakó után, így a kicsiket leengedte a közös udvarunkra, játszani. Beszólt nekem, hogy legyek kedves néha kinézni az ablakon a gyerekeire, mivel ő takarít. Az én konyha ablakom pont az udvarunkra nézett. Mondtam, hogy persze, de közben teljesen megrökönyödtem, hogy meri ott hagyni felügyelet nélkül a gyerekeket az udvaron, hiszen a kertkaput simán ki tudják nyitni (nem zárható) és különben is, bármi történhet, legalábbis az én két gyerekem kb. tíz másodperc múlva már az utcán lennének, vagy ki tudja hol, vagy épp egymást ütnék homokozó eszközökkel. Nem, ez nálunk teljesen elképzelhetetlen lenne. Figyeltem is a kis manókat rendületlenül, de ők nem csináltak semmit. SEMMIT, csak ültek és játszottak valamivel, bogarásztak a fűben, nézelődtek, beszélgettek. Nem akartam hinni a szememnek, de kb. egy órát elvoltak így, amíg az anyjuk értük nem jött és felvitte őket.
AZÓTA MÁR TUDOM, HOGY ŐK A KÖNNYŰ GYEREKEK.
Sosem ordítanak hangosan, ha netán mégis eltörik a mécses, akkor is csak halkan pityeregnek és ha anyukájuk megöleli őket, akkor gyorsan megnyugszanak, és szinte azonnal elmúlik a borús kedvük. Könnyen visszazökkennek a játékba, vagy épp egy másik tevékenységbe fognak. Nincs gondjuk az átmenetekkel, azzal, ha fel kell kelni, fel kell öltözni, fogat kell mosni, ki kell menni a mosdóba, be kell menni a konyhába reggelizni, ki kell menni az ajtón, be kell szállni a kocsiba, és az ovinál ki kell szállni, majd bemenni a kapunk, levetkőzni és bemenni a csoportszobába. Ez mind mind átmenet. A könnyen alkalmazkodó gyereknek ez semmiség, simán veszi az akadályokat. Fáradtan előfordul némi ellenkezés, de könnyen el lehet terelni róla a figyelmét azzal, hogy pozitív dolgokra irányítjuk, pl otthon vár egy finomság, segítesz majd nekem, sütünk palacsintát, meg fogunk állni a játszótéren, beugrunk a boltba és segíthetsz vásárolni. Vidáman ugrándoznak mellettünk a boltban, és ha azt mondjuk, most nem veszünk Barbit, csokit, kisautót, akkor egy kis morcos arc vágás után tovább lépnek ezen a megrázkódtatáson. Az esti rutin könnyedén zajlik, szívesen beugranak a kádba, elég egy kis hab vagy pár játék a vízbe. Persze, őket is kell noszogatni, vagy segíteni a fogmosásban, ha már fáradtak, és kisebb sírás is előfordulhat, de ez már biztosan a totális kifáradás jele, ilyenkor a legjobb gyorsan ágyba bújni és egy rövid mese után már álomba is szenderül a könnyű gyerek. Az éjszakát átalussza, ritkán ébred fel rossz álmokra.
Velük minden könnyedén megy, rájuk sosincs panasz az oviban, és őket könnyű szeretni, népszerűek, óvónénik, nagymamák kedvencei.
Kinek van könnyű temperamentumú gyereke?
A folytatásban hozom a következő típust, ami a vegyes temperamentum.
