Sokszor előkerül a szülőkkel való konzultáción az a téma, hogy mit tegyek, hogy megnyugtassam, megvigasztaljam a gyerekem, amikor sír, dühöng, kiborul?
Szoktátok sorolni, hogy mennyi mindent meg nem tesztek ilyenkor, és mégsem sikerül…
A kisebb gyerekeknél még beválik/bevált az elterelés, mondjátok sokszor lelkesen és elmesélitek, hogy mivel szoktátok elterelni a gyerek figyelmét. Amikor azonban azt tapasztaljátok, hogy ez nem sikerül, pánikba estek, rossz szülő lennék, aki nem képes arra sem, hogy megvigasztalja a gyerekét?
Teszitek fel a kérdést. Erre rátesz egy lapáttal az, hogy a megvigasztalás alanya abban a helyzetben sokszor teljesen elutasítja a vigasztalási közeledéseiteket, ez pedig újra megrémít.
Nem kér belőlem, pedig mennyire ki van borulva, ezt rettenetes hallgatni, bárcsak meg tudnám nyugtatni, de vajon hogyan? Biztosan rémes anya vagyok, ha a gyerekem is eltol magától. Sőt, rugdos és ordít, hogy menj innen, menj ki a szobából.
Ilyen helyzetekben kétségbe esetten jár az agyad, mit rontottam el? És MIT KELLENE TENNEM?
Mivel ez elég gyakori kérdés és probléma, ezért írok róla, hogy megnyugtassalak, nem kell a gyereket azonnal megnyugtatni, elterelni, amikor nagyon kiborult, sír, csalódott, dühös. Ő ösztönösen is érzi, meg kell élnie azt az érzelmet, és le kell adnia a feszültségét, ezért kiabál és csapkod, rugdos, és sokszor az se jó, ha a közelben vagy , de az sem, ha nem. Az se jó, ha meg akarod vigasztalni, és az se, ha nem.. de akkor mi a jó ilyenkor?
Ebben a helyzetben valóban az a cél, hogy megnyugodjon, de ezt nem érdemes úgy elérni, hogy valamivel eltereled a figyelmét az érzéseiről. (Gondold csak át, a mi generációnk sem tanult meg érzelmeket kezelni, megélni, helyette mit teszünk? Ha szomorúak vagyunk, eszünk, sorozatokat nézünk. Gyerekkorunkban hasonló dolgokkal próbálkoztak szüleink, gyere, egyél egy kicsit, attól jobban fogod érezni magad, gyere, nézz egy kis mesét).
Az érzelmek megélését a gyerekünk ösztönösen teszi, minél inkább be akarsz avatkozni ebbe, annál inkább el fog taszítani téged. Engedd őt megélni, amiben van, segíts neki a megélésben, nem pedig abban, hogy hogyan NE ÉLJE MEG azt az érzelmet!
Persze, szörnyű ezt szülőként látni, hogy szenved a gyerekünk, de éppen tanul is, fontos dolgokat az életről, melyeket nem jó elodázni, mert előbb vagy utóbb kénytelen megtanulni. És ott vagyunk vele, amikor készen áll az ölelésre, és vigasztalásra, támogatjuk őt az érzelmi káoszban, megértést és biztonságot adva, így tud biztonságosan tanulni.
Az eleven, ráadásul energikus gyerekekkel elég nagy kihívás a nyári szünet, már maga a felügyelet is.
Azt vallom, hogy a gyerekeknek nem kell segítség ahhoz, hogy feltalálják magukat, és játszanak, ha megkapják az ehhez szükséges teret és eszközöket (erről azért tudnék írni még). Ha hagyjuk őket, akkor nekiállnak unatkozni. Ami a közvélekedéssel ellentétben JÓ dolog. Mert az unalom beindítja a kreatív fantáziát, és hamarosan kitalálnak valami jó játékot.
Viszont a szünetben van több lehetőségünk arra, hogy minőségi időt töltsünk a gyerekeinkkel, és közös programokat találjunk ki. Ebben segítek neked a következő listával, hátha épp semmi nem jut az eszedbe, vagy esik az eső stb.
Piknik a kertben (eső esetén a szobában). Sátorozzatok, vagy piknikezzetek a teraszon, szobában, kertben.
Haladók szalonna sütéssel, grillezéssel is összeköthetik, és akár medencézéssel (ezt a szobában nem javaslom, bár én anno készítettem strandot a gyerekszobában a 3. emeleten).
2. Gyűjtsetek kincseket a kertben, sétákon és egy nagyítóval vizsgáljátok meg azokat.
3. Süssetek, főzzetek együtt, készítsetek sütit, kekszet, muffint, vagy hamburgert, salátát, palacsintát, stb.
4. Készítsetek házilag papírsárkányt, kishajót, és vigyétek el röptetni, úszni.
5. Menjetek horgászni.
6. Készítsetek házilag szappanbuborék fújáshoz folyadékot, vagy vegyetek és menjetek ki a szabadba fújkálni.
7. Gyűjtsetek érdekes formájú kavicsokat és fessétek ki őket otthon.
8. Aszfaltkrétával rajzolhattok a járdára, udvarra.
9. Ültessetek virágot!
10. Sátorozzatok az udvaron. (Az enyémek imádnak éjszaka kint bandázni).
11. Készítsetek nyári virágokból koszorút, karkötőt, nyakláncot.
Ez a téma is az egyik konzultáción jött fel a minap. Hogy milyen nehéz nekünk azokkal a hozzánk közel álló emberekkel, akiknek nincs nehéz temperamentumú gyereke. Mert nem értik, mi ez. Hogyan is érthetnék, hiszen mi magunk sem hisszük el néha, ami otthonunkban van, hogy ki lehet totálisan borulni azon, ha nem kocka alakú a piritós – a példa valóságon alapul és a napokban esett meg.
Mivel nem értik, próbálnak rá magyarázatokat találni, amit a tudtunkra is adnak, csupa segítő szándékkal:
- Kicsit legyél vele eréjesebb! (Ja, még sosem ordítottam vele)
- Meg kellene büntetni, abból tanulna! (Próbáltam, más ötlet)
- Szerintem el van kényeztetve, nem kellene neki mindenben engedni. (Próbáld te kibírni akár csak egy igazi összeomlását és végig asszisztálni, nap, mint nap)
- Biztosan féltékeny a testvérére
- Talán túl sokat ül a képernyő előtt, attól ilyen.
- Egy jó nagy pofon kellene csak neki
Stb.
A sort még folytathatnám, de a lényeg, hogy mindenki jobban tudja, mit kellene csinálnunk és mit rontottunk el. Ezek után nem is csoda, hogy legtöbbünknek az önbizalma a béka popója alatt van, mert a kudarcok átélése miatt már eleve ott volt. Tehát köszi a megerősítését annak, hogy egy totális csődtömegek vagyunk.
Emiatt aztán sokan választjuk azt a védekező mechanizmust, hogy megszakítjuk, vagy legalábbis csökkentjük a kontaktust a rokonokkal, barátokkal. Elszigetelődünk, nem merünk elmenni a családi eseményekre, összejövetelekre, mert nem értik meg, miért nem alszunk ott, miért nem maradunk tovább, hiszen a Julcsiék lánya kisebb, mégis milyen vígan ott alszik, még egyedül is, akár egy hetet simán!
Aki fontos számunkra és a gyerekünk számára (szeretik egymást) és a legkisebb esélyét látjuk annak, hogy ha magyarázni kezdjük a helyzetet, akkor lehet megértés és pozitív változás, akkor próbáljuk meg, de ha nem látunk esélyt rá, akkor a magunk érdekét nézzük és ne magyarázkodjunk, ha kell, csökkentsük a találkozásokat. Ne adjunk teret az amúgy is megtépázott önbecsülésünk még jobban sárba tiprásának!
-Siess, egyél már! Még egy falatot! Gyorsabban! Vedd a cipőd! Ne verekedjetek! El fogunk késni! Ismerős?
Szinte az összes konzultáción felmerül a probléma, hogy a reggeli rutin totális káoszba fullad rendszeresen. Minden reggel egy rohanás, ami végül mindig oda jut, hogy a szülők ordibálnak, a gyerekek meg ellenkeznek és sírnak, és késve indulunk el.
Ezért hoztam néhány olyan tippet, ami megkönnyíti a reggeleket akkor, ha eleven gyereked van, aki állhatatos, érzékeny, energikus, lassan alkalmazkodó.
Nem kell nagy dolgokra gondolni, kisebb változtatásokkal is el lehet érni a nyugodtabb reggeleket.
Mindig gondolj a temperamentum jellemzőire, amikor akadályokba ütköztök a reggeli (esti) rutin során. Melyik az a jellemvonása, ami miatt nem mennek gördülékenyen a dolgok? Túl energikus és folyton elszaladgál? Vagy lassan alkalmazkodik és már túl sok volt neki az átmenet, ezért befeszült és kiborult? Érzékeny és átvette a te feszültségedet?
Azonosítsd a probléma gyökerét, hogy aztán kezelni tudd!
Könnyítsd meg az átmenetet, ha lassan alkalmazkodó!
A felesleges átmeneteket iktasd ki. Így elkerülheted, hogy egy idő után elérje a feszültsége a kritikus szintet. Átmenet az is (álomból ébrenlétbe), ha felkelünk, ezért a nagyon érzékenyek már képesek sírással kezdeni a napot. Átmenet kimenni a mosdóba, vissza menni felöltözni, vagy lemenni a konyhába, kimenni az ajtón, beszállni kocsiból és kiszállni. Rengeteg átmenet történik csak egy sima reggeli rutin alatt, így fontos, hogy csökkentsd, amennyire lehet. Ha bekapcsolod a mesét, amíg öltözik, lehet, hogy utána még rosszabb lesz, mert a kikapcsolás is egy újabb átmenet, és ráadásul elmerült már a mesenézésben, így még nehezebb a következő napirendi pontra térni.
Vond be a gyerekeket a reggeli elkészítésébe! A gyerekek, már egészen kicsik is, képesek sokféle előkészítő tevékenység elvégzésére. Szeretnek hasznosak lenni és részt venni a család életében, ráadásul addig sem a rosszalkodáson törik a fejüket. Ha mindent mi csinálunk meg helyettük, mert ő úgyis elrontja, akkor egyrészt sosem tanulja meg, másrészt csökkent az önbizalma, hogy képes megtenni dolgokat, ezzel párhuzamosan nőnek a viselkedési problémák.
Készíts menüt (ezt a vacsorára is lehet alkalmazni)! Ezt mi sokáig alkalmaztuk, főként a vacsorára és kiválóan bevált. A gyerekek előre tudták, várták, nem volt meglepetés, hogy mi lesz reggelire, így a negatív első reakciók is kevesebbek voltak, és a lassan alkalmazkodónak is volt ideje felkészülni. Így kevésbé utasították el az ételt, kevesebb válogatás volt, mert ők is segítettek abban, mi legyen a menü.
Ülj le, és egyél együtt a gyerekekkel reggelit! Beszélgess velük, érezzétek jól magatokat.
Ezzel jó példát mutatsz és talán a reggelizést elutasító gyerekek is elkezdenek enni néhány falatot, ha tőled is ezt látják. Egy jó szokás alakul ki. A feszültség mindenkiben csökken, ha tele a hasa, jobban indul a nap.
Hagyj elég időt mindenre. Ez a rendszertelenség átka. Én is rendszertelen vagyok, ezért jól tudom, milyen nehéz ez akkor, ha te is az vagy. Nehéz tartani a napirendet, de valamennyire muszáj a reggeli felkelést legalább úgy időzíteni, hogy kényelmesen jusson idő mindenre. Próbáld mindig pár perccel előbbre beállítani az órát.
Ha nagyon feszült a helyzet, jobb, ha rászánsz pár percet arra, hogy mindenki megnyugodjon, mielőtt tovább haladtok, mert bár ezzel veszítesz pár percet, utána gördülékenyebben mehet tovább az indulás.
Miért gondoljuk, hogy ahhoz, hogy a gyerekeink jobban viselkedjenek, előbb rosszul kell magukat érezniük? (Jane Nelsen)
A régi idők nevelési elvei szerint a gyerekek attól fognak jobban viselkedni, ha előtte rosszul érzik magukat. Jól megbüntetjük, de legalábbis leszidjuk, de minimum, hogy ugye én megmondtam, látod fiam ez lett a vége.
Nos, az tegye fel a kezét, aki gyerekkorában (mert sokunknak vannak ilyen emkékei) a sarokban állva azon gondolkozott, hogy hogyan legyen a jövőben jobb gyerek!
Állj a sarokba és gondolkodj el!
Hát biztos lehetsz benne, hogy a gyerek nem fog elgondolkodni, legalábbis nem azon, amire kérték, hanem legfeljebb azon, hogyan tud jól bosszút állni az őt ért sérelemért. (Hozzáteszem jogosan).
Én is kipróbáltam a büntetés módszerét még anno, mikor nem volt más eszköz a kezemben és mert kíváncsi voltam, hogy milyen hatása lesz, na és persze, mert engem is így neveltek. Elkülönítettem, beállítottam a sarokba, és ő bosszút állt. Leszedte a vakolatot, lyukat fúrt a falba, a szoba közepére kakilt, stb. Be kellett látnom, hogy ezzel magam alatt vágom a fát, nem hogy jobb nem lesz, de még idegesebb leszek és a gyerek sem lett jobb, minő meglepetés.
Én tisztán emlékszem, hogy bosszút forraltam és gyűlöltem az egész világot, mindenkit.
Az a berögződés, hogy a gyerek majd akkor tanul, ha előtte jó rossz lesz neki, téves hiedelem. Legfeljebb úgy fog tenni, mintha, mert fél egy újabb büntetéstől, de ez nem belső motiváció arra, hogy jól viselkedjen. Egyáltalán, a büntetést igazságtalannak érzi a gyerek, hiszen az is, ha nem logikus következmény (a kettő nem ugyanaz).
A büntetés a múltra vonatkozik, nem a jövőre.
De miért baj ez?
A büntetés a múltra vonatkozik, a logikus következmény viszont a jövőre vonatkozik, megoldás fókuszú, emiatt segít a gyereknek abban, hogy a múltbeli hibáját kijavítsa, önbecsülést, önbizalmat ad, mert a gyerek megtapasztalja, hogy képes megoldani problémákat, kijavítani a hibákat, nem tehetetlen, mint egy büntetés során. A büntetés során nincs lehetősége a gyereknek javítani, tanulni a hibájából, rendbe hozni valamit, megoldani egy problémát.
A cél nem a tökéletesség,hanem a fejlődés, ami mindenki számára lehetséges! Szeretnéd, hogy kamaszkorában megbízzon benned, egy jó kapcsolatot meg kell alapozni, sosem késő javítani rajta, de sokkal könnyebb, ha már korán elkezdjük tudatosan építeni a kapcsolatot, fejleszteni magunkat, eszközöket tanulni, önismeretet, kommunikációt, mert ezek mind tanulható készségek! A szeretet nem minden, nem elég, hogy jól tudjunk szeretni, ahhoz tudás is kell.
Lehet, hogy észre sem veszed, nem is tudatosul benned, de elkezdesz pörögni azon, hogy már megint nem voltál elég türelmes, már megint elszakadt a cérna, már megint kiakadtál valami apróságon. És ostorozod magad, bűntudatod van, mert nem és nem sikerül a türelmesség.
SZERETNÉL TÜRELMESEBB LENNI?
Akkor az első lépés az, hogy ne akarj türelmesebb lenni! Ellentmondásnak tűnik, de ez a kezdeti lépés a fejlődés felé. Ismétlem, fejlődés és nem tökéletesség. Nem tökéletesek szeretnénk lenni, hanem elég jó szülei gyerekünknek. Hiszen nekik nincs szükségük tökéletes szülőkre, ehelyett önazonos, hiteles szülőkre van szükségük. Ezért engedd el a megfelelési kényszert, és ne akarj türelmesebb lenni. Ez csak az első lépés, de lehet, hogy felszabadító, megkönnyebbült érzést hoz.
Gondold át, hogy mennyi energiát pazarolsz el arra, hogy türelmes próbálsz maradni, vagy milyen sok energiát emészt fel, hogy állandóan emészted magad azon, hogy nem voltál elég türelmes, már megint. Pörögsz rajta, este nem alszol, gyötör a bűntudat.
Ki mondta, hogy akkor leszel jó anya, ha türelmesebb leszel? Ha soha nem lesz egy hangos szó a házban, ha a gyerek (amúgy halálra idegesítő) akcióit egy zen mester nyugalmával fogadod?
Ehhez nem türelemre van szükséged, hanem lobotómiára vagy napi egy üveg vodkára.
Jó hír: nem kell türelmesebbnek lenned. Fejlődnöd kell, tanulni, gyakorolni, elbukni, és a hibákból újra tanulni. Hogy ez munkás? Igen, de minden egyes perce megéri!
