Két hónapja kezdtük el a TSMT tornát kisebb fiammal. Egyelőre itthon, egyénileg kell tornázzunk. A gyakorlatok betanítását megelőzte egy állapotfelmérés, ami egy kb. egy órás vizsgálat volt. Több területen mérte fel a fiam állapotát, mozgás, idegrendszeri érettség, testkép, térbeli tájékozódás, taktilis terület és ritmus vizsgálat. Az eredményt pontszámban, százalékban és szintekben is meghatározza. (Ezek a szintek: normál, enyhén megkésett, súlyosan megkésett). Mivel két területen is súlyosan megkésett szintet mért a vizsgálat, ezért a javaslat az egyéni felzárkóztatás volt, amihez ő a fiamra szabott feladatokat írt elő. Fiatalabb gyerekeknek illetve azoknak, akik nem képesek az együttműködésre, mindenképpen egyéni torna javasolt. Egy kontroll vizsgálat alatt ellenőrizte, hogy a betanult gyakorlatokat valóban helyesen végezzük el, nehogy hetek alatt rosszul rögzüljenek a mozdulatok. Az eszközöket magunknak kellett beszereznünk, egy közepes méretű gördeszkát, egy kis trambulint, a billenő lapot a férjem készítette, forgatáshoz forgó irodai széket használunk. Többféle nagymozgást gyakorlunk a feladatokkal, melyek segítik az agyi érést, és elvileg iskolás korra a nagy és finommozgások automatizálódnak (ami spontán nem történne meg iskola kezdésig). A feladatokat minden második nap kell elvégezzük, ez nekünk kb. 25-30 percig tart.
Hat hetes gyakorlás után újabb kontrollra kell mennünk és egy újabb, módosított feladatsort fogunk kapni. Egy év alatt remélhetőleg felzárkózik a fiam arra a szintre, hogy csoportos tornán is részt vehetünk majd.
Mint minden fejlesztésre, a TSMT-re is igaz, hogy minél korábban kezdik meg, annál több eredményt lehet várni tőle. Már csecsemőkorban érdemes szakemberhez fordulni, ha
a baba nem tanulja meg tartani a fejét,
ha nyelési nehézségei vannak,
vagy ha túlzottan sírós, nyugtalan
egyensúlyzavar
beszédértési nehézségek
ügyetlen mozgás
alvászavar
túlzott dührohamok
megkésett beszédfejlődés
hiperaktivitás/túlzott passzivitás, autizmus esetén
túlzott félénkség/vakmerőség
ha a gyerek nem szeret rajzolni
még az óvodáskor végén sem tud biciklizni
3 éves korig sem alakul ki a szobatisztaság
szabálykövetési nehézségek
Ha ezek közül a tünetek közül egyet tartósan, vagy többet is tapasztalunk, érdemes először a védőnővel beszélni, tanácsot kérni. Gyanú esetén Pedagógiai Szakszolgálathoz (régen ez volt a Nevelési Tanácsadó), neurológushoz vagy neuropszichológushoz irányít, aki felméri a gyermek állapotát, és szükség esetén előírja a terápiát.
Az agy magzati és kisgyermekkorban fejlődik leggyorsabban. Ezért logikus, hogy ha ebben a szakaszban porszem kerül a gépezetbe, az akár egész életre kihathat.Az idegrendszeri éretlenség azt jelenti, hogy valamilyen fejlődési területen valamilyen hiányosság van a gyermeknél. Ez jelentkezhet a mozgásban, szociális és az értelmi fejlődésben
Mitől alakulhat ki éretlen idegrendszer?
Általában a terhesség vagy a szülés alatt történik olyan esemény, ami negatívan hat az agy érési folyamataira Például a várandósság alatti fertőzések, a dohányzás, alkohol fogyasztás, kezeletlen cukorbetegség vagy magas vérnyomás is lehet a későbbi probléma oka. Nagyobb a rizikó koraszülöttek esetében, mivel ők eleve éretlenebben születnek, így sérülékenyebbek is. A szülés közben előforduló komplikációk, vagy a csecsemő és kisgyerekkori súlyos betegségek is kockázati tényezők.
Ezek leginkább mozgásfejlődési rendellenességekben, agyi eredetű izomgyengeségben, tanulási- és magatartásproblémákban jelentkeznek.
Az idegrendszeri éretlenség tünetei
A legkorábbi tünetek már újszülött korban jelentkeznek. Fel kell figyelnünk a következő tünetekre:
Nem tartja a fejét
Túl feszes vagy túl laza az izomzata
Túl sokat sír vagy éppen túl nyugodt a baba
Aluszékony vagy ellenkezőleg, nagyon keveset alszik
A mozgás vagy beszédfejlődése késik, lassan indult be, elmarad korosztályától
Persze, nem könnyű megállapítani, mi számít soknak, vagy kevésnek, hiszen minden gyerek más, főleg első szülött babánál még a testvérhez sem tudjuk hasonlítani. Ha gyanakszunk, hogy valami probléma van, inkább fölöslegesen szóljunk a védőnőnek, gyerekorvosnak, és ha nem nyugtat meg, amit hallunk, forduljunk gyermekneurológushoz. Az anyai ösztön általában nem csal, érdemes hallgatni rá.
Az idegrendszer éretlenségének markánsabb tünetei óvodáskorban -és majd az iskolában- jelentkeznek. Néhány jellemző tünet lehet:
Ügyetlen a gyerek mozgása, óvodás (5-6) korban még nem tud bukfencezni, mászókázni, ugrani, biciklizni
Rossz a mozgáskoordinációja, ügyetlen, sokszor elesik,
Gyenge kézügyesség, nem szeret rajzolni még 5-6 évesen sem
Nem képes egyedül felöltözni, nem tud megtanulni cipőt kötni (5-6)
5 éves kor után nem szobatiszta éjszakára
Fényre, hangokra, érintésre túl érzékeny
Óvoda végére még mindig nem tudja a bal és jobb kezét megkülönböztetni.
Könnyen elfárad, gyakran felpörög, sokszor hisztis, elhúzódik a dackorszak.
A játéktevékenység fejletlen szintje (pl szerepjáték elmaradása)
Önállótlan több területen
Beszédhibák, artikulációs problémák
Gyenge immunrendszer, gyakran beteg
Szorongó, túl visszahúzódó vagy épp nincs veszélyérzete
Érzelmileg labilis, félős, ijedős
Alvásproblémái vannak
Nehezen tanul meg mondókát
Mit tehetünk?
Ha a védőnő és a gyerekorvos is úgy véli, valami probléma van, tovább küldhet a gyermekneurológiára (de magán úton beutaló nélkül is elmehetünk). Segítséget kérhetünk a helyi nevelési tanácsadóban is. Az idegrendszer éretlensége sokféle módszerrel javítható, ezért érdemes tájékozódni a témában és kiválasztani a nekünk, gyermekünknek legmegfelelőbb terápiát. Ilyen például a TSMT torna, az Alapozó terápia, vagy Ayres terápia. Ha időben elkezdjük a mozgás alapú terápiát, akkor az idegrendszeri éretlenség sikeresen kezelhető! Minél hamarabb kezdjük el, annál nagyobb esélye van a sikernek.
Elsőszülött fiam a hónapban tölti a tizenkettőt. Az ajándék vásárlás mindig is nagy fejtörést okozott, amikor neki kellett választanom. Amire szüksége van, azt megkapja év közben, a bicikli vásárlással sem szoktuk megvárni a késő őszt. Könyvet mindig kap a mamától, és év közben is folyamatosan. Őt hiába kérdezem, nem szokott semmi javaslattal előállni. Kisebb korában a kérése szinte kizárólag autó/ távirányítós autó volt. Az utóbbi években több ok miatt is az élmények mellett döntöttünk. Egyrészt túl sok a játék otthon, a többi rokontól, nagyszülőktől kapott ajándékok felhalmozódása miatt szinte el voltunk árasztva kacatokkal. Ezt a nyáron megszüntettem az egyszerűsítés jegyében. Erről később fogok még írni, mit is jelent és milyen pozitív változásokat hozott az életünkben. Egyik évben virtuális játékot kapott, máskor kalandparkba mentünk, boboztunk, vagy aquaparkba. Idén az autós élmények tetszettek meg neki. De még nézelődök, mi az, ami egy 12 éves fiúnak élmény lehet. Ha van javaslatotok, írjátok meg kommentben, köszönöm! Ha tetszenek a cikkek, kérd a blogértesítőt itt, így nem maradsz le a legfrissebb tartalmakról!
Rengeteg gyereknevelésről szóló könyvet olvastam el, mióta gyerekem van. Természetesen előtte azt gondoltam, hogy a gyereknevelés ösztönös dolog, ami nem lehet olyan nehéz. Aztán a fiam másfél éves kora körül kezdtem rájönni, hogy de. A gyereknevelés nem könnyű, sőt, mondhatni a világ egyik legnehezebb dolga.
Kaptam a tippeket már igen gyorsan a pici érkezése után, úgy nagyjából mindenkitől, aki körülöttem megfordult, anyós, anyám, védőnő, gyerekorvos, ismerős szülők, barátok, rokonok. Mindenki pontosan tudta, hogyan kell a kicsit szoptatni, altatni, sétáltatni, fürdetni, öltöztetni, büfiztetni, csak én nem. Nekem a leghalványabb fogalmam sem volt róla, hogy vajon jól csinálom e a dolgokat és a rengeteg kéretlen tanács csak még inkább elbizonytalanított. Kezdtem pánikolni néhány hét után, mivel igen kemény kezdet és még nehezebb folytatás következett a szoptatás – hasfájás terén.
Két három hét után azt éreztem, hogy ezt lehetetlen kibírni ép ésszel. Végkimerülésig ordított a szerencsétlen, nekem meg fogalmam sem volt, hogy vajon miért. A hasa fáj vagy éhes?
Hála égnek elég hamar kiderült, szemfüles orvos rokonnak köszönhetően, hogy tejérzékeny a fiam. A tej teljes megvonása után hamarosan megszűntek az álmatlan éjszakáink és kifejezetten jó alvó babám lett. Szinte könnyűnek tűnt az egész, így elég hamar vállalkoztunk a tesó érkezésére.
Csakhogy a lányom születése nagyjából egybe esett a fiam dackorszakának kezdetével, ráadásul akkor költöztünk másik országba, ami szintén megviselte a fiamat. Innentől nem volt egyszerű az életünk, idegen városban, idegen nyelven, autó nélkül kellett megoldani a két kicsivel mindent. A fiam nagyon nehezen szokott be az óvodába. Napi 3 órát töltött ott, minden délelőtt, mert úgy éreztem, szüksége van a kortársakra, hiszen ott senkit sem ismertünk, akivel játszhatott volna. Az angolok elég zárkózottak, nem igazán lehet a játszótéren ismerkedni más anyukákkal,gyerekekkel.
Az első gondolat, hogy valami nincs rendben a fiammal, elég hosszú idő után fogalmazódott meg bennem. Az első évben a szokásos aggódáson kívül (nem tartja még a fejét, nem fordul még át) nem történt kirívó dolog. A védőnő és az orvos nyugtattak, hogy ez még belefér a normálisba, hiszen nagyon nagy súllyal született baba (4210 gramm). Normális időben, egy évesen kezdett önállóan járni és szavakat mondani. Ami később feltűnt, bár akkor még nem volt összehasonlítási alapom, hogy hihetetlenül rugalmatlan a gyerekem. Olyan szinten, hogy nem volt hajlandó új ruhát felvenni, csak a megszokott cipőt, ruhákat. Ha új cipőt kellett vennünk, zengett az egész bolt az ordítástól, mert fel kellett próbálnunk, majd még egy jó pár küzdelmes hiszti állt előttünk, mire elfogadta az új cipőt, nadrágot stb. Nyáron nem vett fel rövid nadrágot, képtelen voltam ráadni. Sokszor addig ordított, amíg végül elaludt a szőnyegen. Az evésben is ugyan ilyen rugalmatlan volt, rengeteget harcoltam vele, hogy megkóstoljon mást is, a megszokott egy két féle ételen kívül. Nem tanult meg angolul beszélni, pedig mindenki azt mondta, pár hónap után már mondatokban fog beszélni. A szomszéd lengyel gyerekek is pár hónap alatt folyékonyan beszéltek, az én fiam még a tanév végén sem. Otthon sem beszélt, bár a mondókákat és énekeket tudta és otthon elmondta. Az oviban mindent megértett, de nem beszélt. Amikor hazaköltöztünk, 4 éves volt. Az itthoni oviba is nagyon nehezen szokott be, és az óvónők itt is észrevették, mennyire rugalmatlan. Ha véletlenül egy másik helyre ültették, teljesen kiakadt. Már 4 évesen elvittem a nevelési tanácsadóba, hátha kiderül, mi a probléma, de ilyen kicsi korban még nem tudtak megállapítani semmit, csak annyit mondtak, hogy figyelemmel kell kísérni, tehát járjunk kontrollra.
Ebben a négy évben én a kétségbeesés szélére sodródtam, és csak azért nem hittem el teljesen magamról, hogy rossz anya vagyok, mert közben a kislányom normálisan fejlődött, és teljesen más volt, mint a fiam.
Arról írtam az előző cikkemben, hogy milyen káros hatásai vannak a tévé/képernyő nézésnek. Most viszont leírom a saját tapasztalatainkat tévézés ügyben.
Két lányom nem annyira van oda a képernyő bámulásért szerencsére, de a két fiam igazi monitor függők -lennének, ha engednénk. Hétköznapokon általában nem nézhetnek mesét, kivéve az iskolai szünetekben vagy ha betegek (a nyári szünet más tészta, akkor sajnos a kelleténél többet néznek képernyőt). Hétvégén egy közösen választott mesefilm után kikapcsolom a képernyőt, és ez általános nemtetszést szokott kiváltani. Itthon nem lehet semmit sem csinálni, csak UNATKOZNI! Bőszen igyekeznek meggyőzni rettentő sanyarú sorsukról, látványos szenvedéssel egybekötve. Ez a kínlódásos fázis eltart kb 10-30 percig. Aztán fél óra múlva elmélyülten játszanak valamivel az udvaron vagy a gyerekszobában. Valakinek eszébe jut egy jó ötlet, vagy felfedezik a múltkor elkezdett de még be nem fejezett játékot, folytatják az árok vagy gödör ásást.
Úgy vettem észre, ha hagyom őket unatkozni, akkor kezd igazán szárnyalni a fantáziájuk, és kreativitásuk is jobban megmutatkozik. Az unatkozás teremti meg azt a feszültséget, amiből aztán életre kelhet egy igazán szuper játék, vagy egy kreatív alkotás. Ezért tévesnek gondolom azt a manapság általánosan elterjedt nézetet, hogy a gyerekeket folyamatosan le kell kötni, újabb és újabb szórakozással, programmal, tanulási lehetőséggel. Azt gondoljuk, a mi dolgunk ez is. Ha unatkozik, nyafog szegény, hogy nincs mit csinálni, azonnal ugrani kell és kitalálni helyette mit csináljon. De ezzel valójában a fantáziáját kötjük meg, és ellustul a képzelete. Ezek után a képzelőereje nem segít rajta, hanem folyamatosan ránk lesz utalva. Újabb és újabb, több és több szórakoztatásra, programra, játékra lesz szüksége. Ez egy ördögi kör, mert így egyre többet halljuk, hogy anyaaaa, unatkozom!
Nem gondolom, hogy ha néha a képernyő előtt ragadnak, attól nagy bajuk lenne, de biztos vagyok benne, hogy a tévének nagy mennyiségben rossz hatásai vannak a gyerekekre. Rengeteg kutatás folyik a tévézés hatásairól és általánosan elmondható, hogy a negatív hatásai a mennyiséggel együtt nőnek, és már igen kevés idő után is kedvezőtlenül befolyásolja a gyerekek figyelmét, alvását, viselkedését, tanulmányi eredményeit.
Ha érdekes volt a cikk, kérd a blog értesítőt itt, így mindig eljutnak hozzád a friss tartalmak!
