Nehéz gyereket nehezebb nevelni… Ezt a mondatot tavaly előtt egy szakmai előadáson hallottam. Egy gyermekpszichiáter kezdte így az előadását. És akkor engem nagyon szíven ütött. Hirtelen, megmagyarázhatatlan módon mosolyogni kezdtem, és úgy éreztem, mázsás súly esett le a szívemről.
Azóta rájöttem, hogy mi történt ott az előadáson. Valaki (még hozzá egy szakember!) kimondta azt, amit én tudtam, de nem mertem elhinni. Hiába vagyok szakember tizenöt éve, nem bíztam magamban eléggé. Nemhogy az igazam mellett kiállni nagyközönég előtt, de még a szűk környezetemben sem mertem hangozatni.
De ott megvilágosodtam! Nekem TÉNYLEG igazam van!
Nehéz gyereket nevelni VALÓBAN nehezebb, mint egy átlagos gyereket. A sok éven át tartó szégyenérzés és bűntudat hirtelen szertefoszlott. Rájöttem, hogy amit a közvetlen környezetemtől kaptam, nem segített, sőt! Még mélyebbre taszított a bűntudat és az önhibáztatás gödrében. Mindenki szerint én voltam a hibás, én rontottam el a gyereket.
Végre rájöttem, hogy ez NEM igaz! Hinni kezdtem magamban és a gyerekeimben.
Elhatároztam, hogy segíteni fogok azoknak a szülőknek, akik hasonlóan küzdenek, mint én, nehéz gyerekeikkel.
Ha érdekel a történetünk és a mi megoldásaink, akkor kattints a linkre és olvasd el az ebookom!
A karácsony az egyik kedvenc időszakom. Imádom a várakozás hangulatát, a megnyugvást. Sajnos ez a gyerekek mellett nehezen valósul meg, de már évek óta visszavettem a pörgésből. Régebben éjfélkor még bejglit sütöttem, hogy készen legyen minden a nagy napra. Ma már inkább arra figyelek, hogy mindenki érezze jól magát, együnk finomakat, játszunk, legyünk együtt és pihenjünk is eleget. Hiszen nem tart soká a szünet, mehetünk vissza a mókuskerékbe. Mikor töltődjünk fel, ha nem a szünetben?A karácsony viszont nem éppen pihentető és stresszmentes egy nehéz temperamentumú gyereknek. Hiszen rengeteg frusztráló dolog történik ilyenkor. Felborul a megszokott napirendünk (mert tovább alszunk, ők is, mi is), más, furcsa, szokatlan ételeket főzünk. Jönnek hozzánk látogatók, vagy mi megyünk vendégségbe, vagy utazunk el a mamához (idén ez a vírus miatt kimarad persze). Sok időbe és néhány elrontott ünnepbe telt, mire rájöttem, hogyan tudnám csökkenteni a gyerekek számára a stresszt és a kiborulásokat. Néhány évig minden karácsonyi családi képen sírt valamelyik gyerek az ajándék bontás után, vagy előtt. Most már tudom, hogy milyen trükkökkel tudjuk ezt elkerülni. A legfontosabb, hogy ne legyen túl sok és túl nagy meglepetés. A karácsonyi ajándék miatt már hetekkel korábban izgatottak a gyerekek, és persze vannak vágyaik, elképzeléseik, mit is fognak kapni. Nagyjából mindegy, hogy megkapják e azt, amire vártak, vagy mást kapnak, a fa alatti kiborulás a hetek óta felgyűlt feszültség miatt történik meg. Ezt előre látással csökkenthetjük minimálisra. Mi elmegyünk ilyenkor néhány héttel karácsony előtt bevásárló központba, játékboltba és választhat magának ajándékot mindenki, vagy az internetről kinézheti, amit szeretne kapni. Ezt meg is beszéljük, vagy akár meg is vesszük együtt. Persze nem kapják meg, de így már egy szorongással kevesebb, hogy vajon meglesz e amit ő kért. Lesz is meglepetés, nem is. Az ajándékozás idejét is sokáig kísérleteztük. A reggel nem igazán jó, mert akkor már este sem tudnak elaludni az izgalomtól, de reggel biztosan hajnalok hajnalán kiugranak az ágyból. Az esti időszakban már túl fáradtak, biztos a kiborulás. Legjobb napközben, esetleg ebéd után, egy séta vagy alvás után érkezzen meg az ajándék a fa alá. Ez egy kis logisztikát igényel, az egyikünk sétál velük, amíg a másik elrendezi a csomagokat, gyertyákat, csillagszórót. Ha még alszanak délben, akkor ez nagyszerű alkalom a fát feldíszíteni!Ha lehet, akkor minden nap sétálunk, ha hó van, akkor persze lehet szánkózni, hóembert építeni, lehetőleg minden nap kimegyünk levegőzni. Az ünnepi ételek nagyon csábítóak, de a nehéz gyerekek nem szeretik az újdonságokat, általában bele sem kóstolnak. Ezért a felnőttek számára általában külön étel készül, apa főzi a halászlét, vagy sült libát, kacsát, én pedig a gyerekeknek a megszokott ételükből valamelyiket. Persze, mindenki ehet bármiből, lehet kóstolót is kérni. Sütiből is készítek mindig mindenkinek kedvecet, amit tudom, hogy szeretnek, és mellé valami újat, különlegeset is. Ilyenkor van idő, és szeretnek ők is a konyhában segédkezni a sütésben. Idén biztosan kimarad a vendégeskedés, de ha mégis jön valaki, vagy mi megyünk valahová, akkor is van lehetősége a gyerekeknek elvonulni a saját szobájukba, pihenni, egyedül lenni. Bár a tv nem sok pozitív hatással bír, mégis bevetjük, ha már nagyon szorul a hurok. Segíthet megnyugodni egy hisztiző gyereknek, és rövid ideig nem okoz nagy károkat, annál több kisimult idegrendszert, ha mi addig iszunk egy kávét a párunkkal. :-)
Mindenkinek nagyon boldog, békés ünnepvárást kívánok!
Azt már régóta tudjuk, hogy a gyerekek nem "tiszta lappal" jönnek a világra. Sok dolgot öröklünk, genetikánk meghatároz egy sor dolgot már a fogantatásunkkor. Így van ez a temperamentummal is. Ez is veleszületett adottságunk, ugyan úgy, mint a szemünk színe, vagy a nemünk. Már Hippokratészt is érdekelte, hogy vajon miért vannak bizonyos tulajdonságokban egymásra hasonlító emberek. Ő különböztetett meg először személyiségtípusokat. Azóta rengetegen foglalkoztak a személyiség, és a temperamentum kérdésével, máig kutatott területek ezek.
A temperamentum tehát velünk született adottság. Nem megváltoztatható. A temperamentum, emberi karakter, vagy nevezhetjük vérmérsékletnek, a személyiség meghatározó része. Nem maga a személyiségünk, de nagyban befolyásolja az embert abban, hogyan viselkedik, miként reagál egyes helyzetekben.
Alexander Thomas és Stella Chess kutatók több, mint száz kisgyerek alapos és hosszú éveken át tartó megfigyelése alapján három temperamentum típust különítettek el. Szerintük már egészen korán, 2-3 hónapos korban megmutatkoznak a temperamentum sajátos jellemzői a gyerekeknél.
A könnyű temperamentumú gyerekek élettani működései szabályosak. A kicsik érdeklődéssel, nyíltan fogadják a környezetükben megjelenő új dolgokat, jól alkalmazkodnak a változásokhoz, hangulatuk általában pozitív.
A nehéz temperamentumú gyerek ennek épp az ellenkezője. A biológiai funkciói rendszertelenek, az új ingereket elkerüli, nehezen alkalmazkodik a változásokhoz, és hangulata sokszor feszült, borús.
A lassan felmelegedő temperamentumú gyerekek testi működések mérsékelt szabályossága, az újdonságokra adott enyhe negatív reakció és a lassú alkalmazkodás jellemzi őket.
Bár ezeket az információkat fél évszázada tudjuk, még mindig erősen tartja magát az a nézet, hogy a gyerekek neveléssel megváltoztathatók. Nagyon sok gyerekneveléssel kapcsolatos könyvben olvasok olyanokat, hogy pár nap alatt új gyereket kapsz, ha kipróbálod azokat a tanácsokat. Még mindig a szülő az első számú hibás, ha a gyereke nem olyan, mint az átlag. És ezt sajnos a legközelebbi hozzátartozóktól, rokonoktól is megkapjuk. De az intézményektől is. Lassan már mi magunk is elhisszük, hogy mi rontottuk el, rossz anyák vagyunk! Pedig nem így van, egyszerűen csak nehéz temperamentumú gyerekünk van, akit nehezebb nevelni, mint az átlagos, könnyű temperamentumú gyerekeket.
Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, mint hogy két testvér mitől lehet ennyire különböző, ugyan azon nevelés, családi környezet ellenére. Ha érdekel a folytatás, mi jellemző még a nehéz temperamentumú gyerekekre, hogyan élünk túl mi, két nehéz és két könnyű gyerekkel, elolvashatod az ebookomban!
Tegnap délután az oviban az egyik óvónő azzal fogadott, hogy nagyon megdicsérte a fiamat, mert kitartóan dolgozott a barkács foglalkozáson. Mondtam neki, hogy milyen hálás vagyok, mert kevés dicséretet kapunk sajnos. Erről a címkézés jutott eszembe. Hihetetlen, hogy a szavak hatással vannak a személyiségünk alakulására. Kutatások szerint csupán szavakkal megváltoztatható az agyműködésünk. Attól függően, hogy pozitív vagy negatív jelentésű szavakat használunk, pozitív vagy negatív irányban is változhat az agyműködésünk. A negatív szavak, gondolatok stresszhormon termelődést idéznek elő és hosszútávon depresszióhoz is vezethetnek. Most képzeljük el, hogy a gyerekünk, aki nehezen nevelhető, hisztis ( már eleve ezek a jelzők is negatívak), milyen jelzőket, szavakat kap tőlünk és a környezetünktől? Mit szoktunk rá mondani, amikor nem viselkedik úgy, ahogy szeretnénk? Amikor kihoz minket a sodrunkból? Hogyan jellemzik a pedagógusok őt az oviban? A rokonok? Nagyszülők? Testvérek? Sajnos, ha belegondolok, bizony sokszor több a negatív jelző, mint a pozitív. Arról nem is beszélve, hogy ezek a szavak, jelzők önmagukat beteljesítő jóslatként működnek. Sajnos sokszor észre sem veszem, és kicsúszik a számon, pl. hogy elegem van már belőled, idegesítő vagy, ne legyél már béna, stb. :-( Persze, amikor ideges vagyok, később meg bűntudatom van miatta. Erről a fontos témáról is olvashattok majd az ebookban. Milyen hatásai vannak a szavainknak és hogyan tudunk ezen hatékonyan változtatni. Mindenkinek szép napot! ha szeretnétek további hasznos dolgokat olvasni tőlem, iratkozzatok fel a hírlevélre itt!
Oszd meg a cikket, ha tetszett és szerinted másokat is érdekelhet!
Kislányom, 4 éves, gond nélkül beszokott az oviban, szeret járni, vannak barátai, szófogadó, szabálykövető. Viszont, amikor érte megyünk, mintha az ördög szállná meg, teljesen kifordul magából, izgatott lesz felpörög pár perc alatt. Nagyon örül nekünk, fel alá futkos, kacag, de a vége mindig az, hogy eltörik a mécses a hazaúton. Majdnem minden nap így megy, a sírás elkerülhetetlen. Próbáltam, hogy viszem a cumit (éjszaka még igényli) hátha megnyugtatja, amíg hazaérünk. Próbáltunk nasit is. De az a tapasztalat, hogy ha a hazaúton megússzuk, akkor otthon mindenképpen kitör valamin a balhé. Elég, ha éppen nem sikerül azonnal levennie a kabátját, rögtön elsírja magát. Valószínűleg az oviban keletkezett, és eddig elfojtott feszültségek jönnek ki ilyenkor, mivel az oviban talán túl jól is viselkedik, legalábbis sosincs rá panasz. Amit ilyenkor tenni tudok, és hatásos, ha ölbe veszem és addig tartom, amíg ő maga le nem mászik és megnyugodva folyik tovább a délután.
Talán hallottatok már a helikopter szülőkről. Azt gondolom, manapság könnyebb beleesni ebbe a hibába. Én magam is észreveszem magamon, hogy hajlamos vagyok belecsúszni. De azért négy gyerek mellett szerencsére nehezebb (de nem lehetetlen :-D) Úgy látom, az, hogy kevesebb gyereket vállalnak a családok, hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben válunk helikopter szülővé. Mi lehet még az oka? Az oviban sorozatban látom, hogy a szülő öltözteti, húzza a cipőjét, a már nagycsoportos gyereknek is. A gyerekek persze emiatt teljesen önállótlanok. Úgy vélem, a gyerek személyiségétől is függ, hogy túl kontrolláljuk e, a két lányom pl. egész pici korától nagyon önálló volt, és minden kontrollt hárítottak,segítségből köszönték, nem kértek, egyedül csináltak mindent, még akkor is, ha még nem is igazán voltak rá képesek. A fiaim viszont tökéletes alanyai a helikopterkedésnek :-D Mindig szerették kiszolgáltatni magukat, és még akkor is hagyták, hogy megcsináljunk helyettük dolgokat, amikor már régen meg tudták ők maguk is. Szerintetek mi lehet a jelenség mögött még? Ti hajlamosak vagytok túl kontrollálni? Ha igen, miben? Gyertek, beszélgessünk róla a Facebook társalgóban!