HA AZT GONDOLOD, TE NEM SZERETNÉD BÜNTETÉSSEL NEVELNI A GYEREKEDET, AKKOR MEGNYUGTATLAK, A KORLÁTOK FELÁLLÍTÁSA NEM BÜNTETÉS ÉS NEM ÁRT A GYEREKNEK, EZZEL NEM TESZÜNK ROSSZAT. SŐT! ERRE UGYANOLYAN SZÜKSÉGÜK VAN, MINT AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE!
Én is korábban úgy éreztem, nehéz meghúzom a határokat, mivel engem is úgy neveltek, hogy túlságosan keményen korlátoztak, ezért szerettem volna ettől a saját gyerekeimet megkímélni.
A másik oka, hogy akit úgy neveltek (sok anyukát kislányként), hogy nem fejezhette ki a saját érzéseit, szükségleteit, és nem húzhatta meg a saját határait, mert az volt az elvárás, hogy legyen láthatatlan, legyen csendben és ne legyenek szükségletei és érzései, se véleménye, anyává válva szembekerül a gyerekkorban elsajátított mintákkal.
Amit anno megtanultunk, az most nem szolgálja az érdekeinket, mert a gyerekeinknek szüksége van arra, hogy kifejezzük a saját érzéseinket, szükségleteinket és EZZEL meghatározzuk hol húzódnak a MI HATÁRAINK.
De mégis nehézséget jelent számunkra, mert soha nem tanultuk meg, HOGY KELL EZT?
Próbálkozunk, de valahogy nem igazán akar sikerülni, nem érezzük hitelesnek a hangunkat.
Viszont az eleven, állhatatos gyerekeknek mindenkinél nagyobb szükségük van arra, hogy tudják, hol húzódnak a határok és egy biztonságos, megtartó keretet kapjanak tőlünk.
A világos határok felállításával biztonságot és bizalmat teremtesz a gyerekkel való kapcsolatodban. Ha ő valami rosszaságot csinált, vagy nem tartott be egy megállapodást, akkor azzal, ha te következetes maradsz, kiszámíthatóságot és biztonságérzetet nyújtasz neki.
Nagyon fontos azonban, hogy ezt HOGYAN teszed, hogy ne büntetés legyen! Ha üres fenyegetőzéssel élsz, azon hamar átlátnak, és ráerősítenek még inkább arra a viselkedésre, hogy megtudják, vajon mégis akkor HOL van a határ? Olyannyira szükségük van arra, hogy ezt megtudják, hogy ha nem kapják meg tőlünk, akkor mindent meg fognak tenni azért, hogy megkapják.
A nem kívánt viselkedéseknek minden fajtáját fel fogják sorakoztatni ennek érdekében, bosszantani fognak, hisztiznek, nyafognak, játszmáznak, figyelem felhívó, idegesítő viselkedéseket produkálnak, hogy végre megtudják, hol is vannak azok a bizonyos határok. Hogy miért van erre ilyen nagy szükségük?
A minap épp erről beszélgettünk egy anyukával a konzultáción, és ezt szoktam mondani, hogy ez a gyerekek munkaköri kötelessége, hogy kiderítsék a határainkat, mert ezzel valójában a mi személyiségünket térképezik fel, ami azért olyan nagyon fontos számukra, mert a szüleik személyiségét másolják, mintázzák és építik be a mintákat a SAJÁT személyiségükbe majd.
Ezért nekik ez ÉLETBEVÁGÓ! Muszáj megtudniuk, milyen értékrendet képvisel anya és apa, mert a határok valójában a mi értékrendünket tükrözik. Amikor beleállunk egy konfliktusba, azért tesszük, mert egy értékhez ragaszkodunk, egy értéket szeretnénk átadni, amit mi fontosnak érzünk.
Ezért egy konfliktus helyzetben mindig kérdezd meg magadtól, mi az az érték, ami miatt én ebbe a helyzetbe beleálltam, és máris látni fogod, milyen értéket szeretnél átadni, és el tudod dönteni, valóban fontos érték ez számodra annyira, vagy el tudod engedni, mert csak egy régi, téves hiedelem?
Kedves Orsi!
Mi állhat a háttérben, amikor a gyerek agresszíven viselkedik, üti a szülőt?
Nagyon köszönöm!
Szia! Ez attól is függ, hogy hány éves gyerekről van szó. A piciknél nem kifejezetten van szó agresszivitásról, ha üt, karmol, stb. hanem egy tanulási folyamatról van szó, ahol felfedezi a fizikai kontaktust, mi az, ami fáj, mik a határok. Nagyobb, 3 éves kor fölötti gyerekek esetén, az agresszió hátterében mindig belső feszültség áll. Ennek az okát érdemes megkeresni, hogy elejét vegyük a dolognak. Lehet kívülről jövő dolog (látott egy olyan mesét, amit nem tud feldolgozni, bántotta egy másik gyerek az oviban, a szülők kiabáltak vele, vagy egymással, stb…vagy lehet belső oka, pl idegrendszeri éretlenség).