Most akkor szenzoros feldolgozási zavara van, vagy túlérzékeny? Egyáltalán ezek betegségek? Honnan tudni, melyik áll a problémás viselkedés hátterében?
Egy alap dolgot emelnék ki, a pontos diagnózist laikusként (és szakemberként) nem lehet felállítani ránézésre, leírt tünetek alapján, távolról stb. Tehát vizsgálat szükséges ahhoz, hogy megtudjuk, van e esetleg valamilyen idegrendszeri zavar a háttérben, esetleg feldolgozási zavar. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az agyba beérkező különféle ingerek feldolgozásra problémás, nehezített. Az agy nem képes összahangolni a különféle információkat.
Alapvető különbség a kettő között, hogy a szenzoros feldolgozási zavar egy olyan állapot, amelyet terápiával javítani lehet, a szuperérzékenység, vagy hiperérzékenység nem zavar, hanem egy személyiség jegy, egyike azoknak a temperamentum vonásoknak, melyekkel a mentorprogramomban foglalkozunk. A hasonlóság a kettő között, hogy a szuperérzékenység, mint genetikailag örökölt személyiség jegy is állandó, tehát nem múlik el felnőtt korra, nem növi ki a gyerek, így a szenzoros feldolgozási zavar sem múlik el, de a tünetei nagyban enyhíthetők a különféle terápiákkal.
Statisztikák szerint a túlérzékenység sokkal gyakoribb, mint a szenzoros feldolgozási zavar, az emberek kb. 20%-a túlérzékeny, tehát minden ötödik ember fokozott érzékenységgel születik! Ez egy igen nagy szám ahhoz, hogy ne vegyünk róla tudomást! Nagyon gyerekcipőben jár még ennek felismerése, elfogadása, pedig nagyon sokan vagyunk ebben érintettek!
A szenzoros feldolgozási zavar valamivel kevesebb gyereket érint, kb. 5-16%, de érdemes tudni, hogy ADHD esetén kb 40% autizmus esetén pedig nagyon nagy (80%) az esélye annak, hogy megjelenik a szenzorosság is.
A kialakulásuknak a körülményei is hasonlóak, mert mindkettőt, a szuperérzékenységet és a feldolgozási zavart is főként genetikai tényezőkre vezethetjük vissza (bár ebben a szakemberek még ma sem teljesen egységes állásponton vannak). Minden esetre akár születéskori oxigén hiányos állapot, vagy más komolya betegség esetén is előfordulnak agyi problémák, zavarok.
Az is érdekes, hogy a szuperérzékenység esetén jellemző már egészen pici kortól az erős együttérzés, empátia, míg ez a szenzorosság esetén nem mondható el.
Nagyon fontos tehát kideríteni, mivel van dolgunk, hogy tudjuk azt, hogy szüksége van e gyerekünknek valamilyen terápiára.
Az én nézőpontomból nincs különbség aközött, hogy milyen eredetű az érzékenység, hogy személyiség jegy vagy zavar áll a háttérben, mert mindkét esetben nagyon fontos, hogy megértéssel, empátiával, elfogadással forduljunk a gyerek felé, és mindkét esetben szükség van rá, hogy megtanuljuk, hogyan tehetjük könnyebbé a mindennapjainkat az érzékenység kezelésével.
Fontos, hogy megtanítsuk gyerekünknek is, hogyan tud ezzel a személyiség jeggyel (vagy zavarral) boldogulni az életben, mivel az nem múlik el, felnőttkorában is meg fog maradni.
Persze, megtanul vele élni, így is, úgy is. De nem mindegy, hogy állandó kompenzálásra, és problémái elfojtására kényszerülve, szenvedve próbál egy normális életet élni, vagy felszabadultan, saját tulajdonságainak elfogadásával, megértésével és kezelésének képességével, pozitív irányú becsatornázással egy kiteljesedett, boldog életetre kap esélyt.
Nem mindegy, hogy megérti és elfogadja magát, és lehet belőle bármi, ami az ő érdeklődése szerint, vagy soha nem fogja megérteni, hogy miért olyan nehéz neki sok olyan dolog, amivel más emberek erőfeszítések nélkül megbirkóznak.