A mai szülők tömegesen állnak szemben olyan problémával a gyereknevelés terén, hogy nem képesek gyerekeikre hatást gyakorolni, tehetetlennek, bizonytalannak és elveszettnek érzik magukat. Pedig az utódnevelés mindig is az élet része volt, és nem volt szükség szakkönyvek olvasására ahhoz, hogy a szülők megfelelően tudjanak gondoskodni gyermekeikről. Manapság azonban valami megváltozott. Egy új kor küszöbén állunk. Manapság szülőnek lenni sokkal nehezebb, mint a régi időkben, azért, mert hiányoznak a hagyományok, a tradíció, amin a nevelés korábban alapult. A gyereknevelési módszerek generációról generációra öröklődtek és senki sem volt, aki megkérdőjelezte volna azokat, vagy más módszereket szeretett volna használni. Miért is akart volna, hiszen működött. A gyerekek tudták, hogyan viselkedjenek a felnőttekkel, a szülők is tudták a dolgukat, hogyan bánjanak gyerekeikkel. Magabiztosan képviselték ezeket az értékeket a szülők, csakhogy ezek az értékek és hagyományok egy korábbi úgynevezett autokratikus társadalmi rendben voltak érvényesek. A régi módszerek nem illenek bele a mai kor demokratikus társadalmi struktúrájába. A demokrácia térhódításával szükségszerűen együtt járt az egyenértékűség értékének megjelenése, ami a gyerekekre is vonatkozik. Valójában a demokrácia az emberi viszonyok átalakulását is magával hozta. De ez együtt jár azzal is, hogy a hagyományos gyereknevelési eszközök már nem működőképesek, helyettük újakat kell használnunk.
Igen, de sajnos a legtöbb szülő még emlékszik (ha nem, akkor a nagyszülők emlékeztetik) a régi korok jól bevált nevelési módszereire. És sokan hisznek benne, hogy ugyan úgy működhet, mint régen, de ez nem így van. Sok nevelő még mindig hisz a jutalmazás és a büntetés hatásosságában. Pedig a külső kényszerítéssel lehetetlen célt érni egy demokratikus társadalmi rendszerben. A kívülről jövő hatásgyakorlást fel kell váltania egy belső indíttatásból eredő késztetésnek. A legtöbb szülőnek és nevelőnek azonban fogalma sincs arról, ez mit jelent a gyakorlatban. Összefoglalva ma a generációk harcát éljük, mely harc feladására szólít fel Maria Montessori, aki egyike volt azoknak, akik felismerték ezt a tényt.
A szülők manapság a legegyszerűbb konfliktus megoldását is problémásnak érzik. A kényszerítő módszerek legfeljebb rövid távú eredményt hoznak. A legtöbb szülő azt gondolja, az a feladata, hogy harcoljon a gyerekkel. Sokan szkeptikusak abban, hogy a konfliktus megoldás ma már csak a kölcsönös tisztelet alapján lehetséges. A gyerek fog innentől kezdve irányítani? Hát nem így is már a fejünkre nőtt, így is kezelhetetlen? Gondolják. Igazság szerint azonban a harc abbahagyása nem jelent engedékenységet, bár sokan ezt értik alatta és ezt is teszik. Ennek az oka sok esetben az, hogy sokan már érzik, értik, hogy nem működik a régi módszer, de nem tudnak helyette jobbat, a régit pedig nem szeretnék használni. Egy kicsit elveszettek vagyunk most ebben a kérdésben. A modern demokráciák első példája az Egyesült Államok volt a XVIII. század végén. Mivel ők jóval előrébb járnak a demokratikus fejlődésben, ezért a gyereknevelési kérdésekben is sokkal kiforrottabban gondolkoznak már, mint mi. Érdemes tanulni tőlük, átvenni a már bizonyított és működő módszereket, melyek lassan lassan, de hozzánk is megérkeztek, de még nem terjedtek el.
Könyvemben igyekszem a modern szemlélettel hozzáállni a témához, és a legújabb nevelési módszerekkel ismertetni meg az olvasó szülőket, remélve, hogy sokatoknak segítséget jelenthet. Én magam is folyamatosan tanulom az új módszereket és természetesen alkalmazom saját gyerekeimen, így azonnal érkezik visszajelzés a módszer hatékonyságáról. A továbbiakban is igyekszem több posztot, cikket is írni a témában, körbejárom a különféle új módszereket. Kövess engem, ha téged is érdekel a téma! Köszönöm!
Forrás: A bátorító nevelés alapjai Szerk: Brezsnyánszky László