Egy könyvben olvastam egy sztorit egy kutyakiképzőről. Jól képzett kutyatréner volt, büszke az eredményeire és a kutyáira, míg egy napon egy border collie került hozzá, akivel sehogy sem boldogult a régi jól bevált módszerekkel, pedig a collie köztudottan az egyik legokosabb kutya. Mégis a kutya szinte sokkot kapott, amikor megpróbálta a megszokott módon tréningezni.
Okosnak okos is volt, de nagy nehezen rájött a tréner, hogy emellett igen csak érzékeny kutya is. Ami a többi kutyánál bevált az idomításra, az ennek a kutyának már sok volt, és az ellenkező hatást érte el vele. Kiderült, hogy ennél a kutyánál sokkal gyengédebb, kifinomultabb módszerekre van szükség, mert a kutya azokból is jól ért, de a számára túl erős jelzésekre már negatívan reagált.
Nem szeretném a gyereknevelést a kutya idomításhoz hasonlítan, de van itt egy párhuzam, amit érzékeltet ez a sztori. Az érzékeny gyerekek számára is az általános módszerek túl erősnek bizonyulnak. Szükség van egy kis finomhangolásra, hogy rájuk szabjuk a módszert és ne az ellenkező hatást váltsuk ki nála. Ehhez pedig érdemes egy külső szemmel is ránézni a helyzetekre, mert belülről sokkal nehezebb észrevenni, hol van szükség egy kis módosításra.