Miért fontos ez? Mivel a kicsi gyerekeknél még nem alakul ki az időbeli tájékozódás képessége. Képtelenek még felfogni a jövő héten, hétvégén, vagy akár a holnap fogalmát. Mivel nekik ez megfoghatatlan, ezért frusztrációt jelenthet számunkra, hogy nem tudják, mi mikor fog bekövetkezni, vagy mennyit kell valamire várni. Jól ismerjük a kicsi gyerekek türelmetlenségét. Képtelen kivárni, sorban, autóban. Mikor érünk már oda?? Kérdezik kétezer- ötszázhuszonháromszor mire a nagymamához érünk. A mozgás nélkül üldögélés, az unalmas sorban állás kész kínzással ér fel egy kisgyerek számára.
Az ötlet egy nyári nyaralás előtt jött. Bennem is volt egy kis szorongás, hogy mi lesz a gyerekekkel (két kicsi 3 és 5 éves), amíg mi egy hetet apával töltünk, távol tőlük, és a mama vigyáz rájuk. Igaz, a megszokott helyükön, de mégis nélkülünk. A kisfiam soha nem aludt még máshol, mert nem volt lehetőség rá (az anyukám több száz km-re lakik). Ez volt az első alkalom, hogy kettesben, nélkülük terveztünk elmenni nyaralni. A fiam nehezen vált el tőlem, az ovis beszokása is lassan, keservesen, sírósan alakult. Mai napig sírdogál hosszabb szünetek utáni első napon, pedig jövőre iskolába megy. Kisfiam szorongására olyan eszközt gyártottunk, amik segítette, hogy átfogja az értelme az egy hetes távollétünket. Egy kézzel rajzolt táblázat lett a megoldás, amelybe annyi oszlopot rajzoltam, ahány napra elutazunk. Minden reggel bejelölhetett egy napot a naptárjában, és így látta, hogyan fogynak a napok, és közeledik a várva várt találkozás. Anyukám mesélte, hogy minden nap az első dolga volt jelölni, utána megnyugodott. Nem volt se sírás, se hiszti, beszéltünk telefonon minden nap pár percet, és bár nagyon várt minket, különösebb extra feszültség nélkül telt el a hét nap. Nagyon boldogok voltunk, hogy kitaláltuk neki ezt a táblázatos módszert, és hamarosan tovább fejlesztettük a dolgot az iskolás gyerekeink számára is. Erről a következő cikkben fogok írni, hamarosan!
