Sokszor előkerül a szülőkkel való konzultáción az a téma, hogy mit tegyek, hogy megnyugtassam, megvigasztaljam a gyerekem, amikor sír, dühöng, kiborul?
Szoktátok sorolni, hogy mennyi mindent meg nem tesztek ilyenkor, és mégsem sikerül… 
A kisebb gyerekeknél még beválik/bevált az elterelés, mondjátok sokszor lelkesen és elmesélitek, hogy mivel szoktátok elterelni a gyerek figyelmét. Amikor azonban azt tapasztaljátok, hogy ez nem sikerül, pánikba estek, rossz szülő lennék, aki nem képes arra sem, hogy megvigasztalja a gyerekét?
Teszitek fel a kérdést. Erre rátesz egy lapáttal az, hogy a megvigasztalás alanya abban a helyzetben sokszor teljesen elutasítja a vigasztalási közeledéseiteket, ez pedig újra megrémít.
Nem kér belőlem, pedig mennyire ki van borulva, ezt rettenetes hallgatni, bárcsak meg tudnám nyugtatni, de vajon hogyan? Biztosan rémes anya vagyok, ha a gyerekem is eltol magától. Sőt, rugdos és ordít, hogy menj innen, menj ki a szobából.
Ilyen helyzetekben kétségbe esetten jár az agyad, mit rontottam el? És MIT KELLENE TENNEM?
Mivel ez elég gyakori kérdés és probléma, ezért írok róla, hogy megnyugtassalak, nem kell a gyereket azonnal megnyugtatni, elterelni, amikor nagyon kiborult, sír, csalódott, dühös. Ő ösztönösen is érzi, meg kell élnie azt az érzelmet, és le kell adnia a feszültségét, ezért kiabál és csapkod, rugdos, és sokszor az se jó, ha a közelben vagy , de az sem, ha nem. Az se jó, ha meg akarod vigasztalni, és az se, ha nem.. de akkor mi a jó ilyenkor?
Ebben a helyzetben valóban az a cél, hogy megnyugodjon, de ezt nem érdemes úgy elérni, hogy valamivel eltereled a figyelmét az érzéseiről. (Gondold csak át, a mi generációnk sem tanult meg érzelmeket kezelni, megélni, helyette mit teszünk? Ha szomorúak vagyunk, eszünk, sorozatokat nézünk. Gyerekkorunkban hasonló dolgokkal próbálkoztak szüleink, gyere, egyél egy kicsit, attól jobban fogod érezni magad, gyere, nézz egy kis mesét).
Az érzelmek megélését a gyerekünk ösztönösen teszi, minél inkább be akarsz avatkozni ebbe, annál inkább el fog taszítani téged. Engedd őt megélni, amiben van, segíts neki a megélésben, nem pedig abban, hogy hogyan NE ÉLJE MEG azt az érzelmet!
Persze, szörnyű ezt szülőként látni, hogy szenved a gyerekünk, de éppen tanul is, fontos dolgokat az életről, melyeket nem jó elodázni, mert előbb vagy utóbb kénytelen megtanulni. És ott vagyunk vele, amikor készen áll az ölelésre, és vigasztalásra, támogatjuk őt az érzelmi káoszban, megértést és biztonságot adva, így tud biztonságosan tanulni.
Szia,
jól teszem ha játék dobálás, rugdosáskorcsak akkor szólok rá, hogy ne csinálja ha tudom, hogy kárt tehet a játékban vagy magában? Ma pl legót dobált de nem szóltam rá. Hamarabb lenyugodott mint mikor szólok. Később rácsapott a lapradiátorra és bwlw is rúgitt, de neki fájt. Ott is lwnyugodott.?!
Ha még pici és most tanulja azt, hogy lehet ilyet csinálni, akkor érdemes elejét venni a későbbi problémáknak azzal, ha tanítod neki, mi az, amit lehet dobálni és mit nem. EZ is a tanulás része. Ezért is érdemes türelemmel, szeretettel megmutatni neki, hogy ez kemény, ha eldobod, megüthet mást, de látod, a labda puha, ezt szoktuk dobálni, gyere, játszunk vele. Jól működhet az elterelés ilyen esetekben.
Ez kb hàny èves gyereknèl jellemzô? Ha a lànyom azèrt sír, mert pl nem csinàljuk azt rögtön, amit kitalàl, olyankor hogyan segítsek neki?
Szia! A kisgyerekeknek meg kell tanulniuk a negatív érzéseket is kezelni, és megélni, (nem elfojtani), emiatt hasznos is lehet, ha sír, amikor elutasítással találkozik. Egyéni, hogy melyik gyerek hány éves korra tanulja meg kontrollálni magát, az érzéseit, de vannak felnőttek is, akiknek még nem megy. Mi tudunk neki segíteni, ha rámutatunk az érzésre, beazonosítjuk, beszélgetünk róla vele, akár mesélünk róla, és tanítunk neki önkontroll technikákat,ha szükséges. Az intenzív temperamentumú gyerekeknek érthetően nehezebben megy az önkontroll elsajátítása, míg vannak egész nyugodt gyerekek, ez temperamentumból származó egyéni különbség. Türelem és empátia szükséges, hogy mintát is adjunk nekik, hogyan is lehet jól kontrollálni magunkat.
Szia! Kislányom 2.5 éves, iszonyat akaratos és makacs. Már most talán nem olyan intenzívek a hisztik mint voltak, de ha valamit szeretne és nem úgy történik ahogyan ő akarja előfordul hogy verekszik,odacsap. Hiába szólok rá hogy fáj,nem szabad nem érdekli. Sokszor mondok neki valamit és mint aki meg se hallja. Szétdobál mindent. Ha van kedve segít ha nincs inkább nincs akkor nem. Tudom nem pont csak hiszti téma de sokszor azt érzem kicsúszott az irányítás a kezemből 😔
Szia, a kislányod intenzív és állhatatos temperamentum, azért vannak ilyen erős reakciói. Ez nem szándékos bántás, agresszió, egyszerűen még nincs más, jobb eszköze, hogy levezesse a dühét. Példamutatással és segítséggel megtanulja majd, hogy mit szabad és mit nem ilyen helyzetekben. Ő még nagyon pici, valószínű nem elég a verbális utasítás/magyarázat számára, még akkor sem, ha érti a szavakat. Segíthet a hamarosan induló 5 napos kihívásom. A szeretettelnevelj.hu/kihivas oldalon fel tudsz iratkozni rá. :-)
Szia! A 15 hónapos kisfiam szinte toporzékol, vergődik, majdhogy nem földhöz veri magát, ha valamit nem engedek neki, vagy megpróbálom elvenni a kezéből. (Már nem is veszek el tőle semmit, csak ha életveszélyes vagy törékeny, inkább mindent elpakolok… pl. Cipők, távirányító, a nagyobb bilije…) Természetesen próbálom elterelni a figyelmét vagy adnék valami mást neki, de az csak olaj a tűzre. Ezzel mit lehet tenni? Már előre félek, mit fog csinálni vajon a dackorszakban?
Szia, túl intenzív a kisfiad, azért csinálja ezt az erős reakciót. Persze, érdemes ésszerűen elébe menni ezeknek a helyzeteknek, főleg, ha hosszas kiborulással jár, ezt ügyesen teszed. De nem szabad hagyni, hogy a viselkedésével ő irányítson, mert erre hamar rájön és ki is fogja használni. Ha következetes maradsz, akkor is tartod a szavad, amikor kiborul,nem fog erősödni ez a viselkedés. Az intenzitáshoz kapcsolódóan érdemes neki tanítani és példát mutatni az önkontroll gyakorlásban és az érzelmei kifejezésében, ebben is segíthet a hamarosan induló 5 napos kihívásom. A szeretettelnevelj.hu/kihivas oldalon fel tudsz iratkozni rá. :-)
Kedves Orsi! A kisfiam 6 éves és esténként jón rà lefekvés előtt a dühöngés akkor rohsngál ugrál ajtót csapkod dobál rugdod üt,vedzélyes dolgokat cdinàl pl s galériakorláton áll stb..próbàltam eleterelni,megnyugtatni viccesre vrnni lègzéstechnika boxzsák párna dühös polip mese stb…ki kell engednem anya ez a vàlasz és amikor lenyugszik sír,h ő buta és rossz de nem direkt csinálja. Édesapja 1 hónapja költözött el,sztem ez az oka,mert azóta kezdődött kb fèl éve h látta h megváltozott a helyzet otthon. Sír h azt szeretné h 3an együtt legyünk. Hogyan tudnék segíteni neki?
Kedves Andi, ez mindkettőtöknek egy nehéz helyzet és érdemes megértően, empatikusan állni a dologhoz, és közösen a kisfiaddal átbeszélni (akkor, amikor erre nyitott és épp nyugodt), hogy mi a probléma ezzel a viselkedéssel és közösen egy tervet készíteni arra vonatkozóan, mit lehetne tenni, hogy ne történjen baj, és elfogadható módon tudja levezetni és kezelni a feszültségét. Jár valamilyen sportra? Érdemes akár veled együtt mozognia egy kiadósat délutánonként, ha jön a jobb idő, lehet bicajozni, játszóterezni, és ott kiadhatja a nagy részét ennek a feszültségnek. Ezen kívül érdemes vele sokat beszélgetni a kialakult helyzetről, a benne levő kérdésekről ezzel kapcsolatban. A gyász folyamat hosszú ideig eltarthat, amíg eljut oda, hogy elfogadja a helyzetet, és lehet, hogy sokáig fog még ábrándozni arról, hogy újra együtt a család. Ebben segíthet, ha empatikus és elfogadó vagy az érzéseivel szemben, de nem adsz okot neki fölöslegesen a reménykedésre. Kitartást kívánok mindkettőtöknek és kívánom, hogy mielőbb találjátok meg az egyensúlyt és harmóniát újra ebben az új felállásban!
Thanks for thr great article!
It is very comforting to see that others are suffering from the same problem as you, wow!