Sokszor szóba kerül, hogy a nehéz természetű, érzékeny gyerekek már pici kortól kezdve “nehezebbek”, legalábbis a legtöbb szakkönyv így írja, de vannak ettől eltéréssek és sok érzékeny gyereknél semmi probléma nem merül fel az intézménybe kerülés előtt például.
Nálunk a nagyobbik fiamnál nagyjából így volt, bár voltak kisebb problémák baba korában (tejérzékenység születése óta, szerencsére hamar kiderült, picit “lusta” baba volt, nehezen tanult meg szopni) de ezeket nem tekintettük jelnek arra, hogy ő nehéz természetű lesz, mert nagyon jó alvó, érdeklődő, és jól fejlődő baba volt összességében.
Aztán másfél éves korában külföldre költöztünk és az akkoriban megjelenő furcsaságokat ennek a változásnak tudtuk be. Minden esetre akkoriban kezdtek jelei lenni annak, hogy ő nem átlagos, túl érzékeny.
Nem akart gyerek közösségbe menni, nem szeretett ott lenni (játszóház), nehezen szokott be az oviba, de mindezt a nyelvi nehézségeknek tudtuk be. Ezen kívül elkezdett válogatósan enni, ami korábban nem volt rá jellemző, és nagyon rugalmatlan lett, nem lehetett új ruhát ráadni, a szakadt cipőjéhez ragaszkodott, ordított, ha újat akartam ráadni, nyáron is hosszú melegítő nadrágban akart lenni, ha levettem róla, elalvásig őrjöngött a padlón.
Ti mikor vettétek észre, hogy a ti gyereketek nem olyan, mint a többi, nem átlagos, túl érzékeny? Már babakorban “több emberes” volt, vagy csak később körvonalazódott?