Amikor elkezdtünk úszásra járni, néhány akadályt le kellett győznünk Lukáccsal. Eleve elég későn barátkozott meg a vízzel, hogy a víz a szemébe, fejére megy. Ezért 8 évesen kezdtünk el az uszodába járni vele. Nehezítette a helyzetünket, hogy akkor tört ki a covid, így mi, szülők csak az üvegablak mögül, maszkban nézhettük a gyerekeinket. Az első alkalommal még be tudtam kísérni, simán ment minden, gondoltam, innentől rendben lesz. A következő alkalommal viszont az történt, hogy én a fiú öltözőn keresztül beküldtem, de a medence térbe már nem érkezett meg.
Ezt csak egy kis idő után vettem észre, mert a vízben a sok egyforma, fekete sapkás fej közt nem tűnt fel, hogy ő nincs ott. (Szemüvegem nem volt nálam).
Aztán csak addig nézelődtem, hol van, hogy sehol sem láttam, kezdtem pánikolni, hova tűnt, se kint, se bent nem láttam, a férfi öltözőbe pedig csak nem mehetek be. Senki sem volt ugyan a környéken sem, de hiába szólongattam, semmi. Végül jött egy férfi, megkértem, hogy nézzen be, de ő se látta. Már teljesen kétségbe estem, hova tűnt a gyerekem, ki be szaladgáltam, míg egyszer csak ott ült a bejáratnál a padon kisgatyában, pityeregve. Persze gyorsan megöleltem és kérdeztem, hol volt, miért nem jött ki, tudta, hogy itt vagyok) ha valami gondja akadt.
Mint kiderült, nem tudta kinyitni a medence tér felé vezető ajtót, ezért kétségbeesett és elbújt az ajtó mögé, a sarokba, ezért nem látta a férfi, akit megkértem, hogy nézzen körbe. És ott pityergett magában.
De miért tette ezt, mikor tudta, hogy bármikor kijöhet hozzám és megvigasztalom, megölelem és segítek neki? (Hiszen már régóta tudta, megbízhat bennem, én mindig segíteni fogok, ha valami gondja akad, mindegy, miért sír). Ellentmondásnak tűnik, ugye?
Hát, pont ezért nem jött ki, mert tudta, hogy kint várom és én meg fogom AZONNAL vigasztalni. Ez ellentmondás első ránézésre, de magyarázat a következő.
A nagyon érzékeny gyerekek (érzelmileg is érzékenyek) gyakran nem kapnak elég időt arra, hogy megéljék a NEGATÍV érzéseiket, mert ez nem elfogadott dolog, ha valaki szomorú, sír, dühös, tehát negatív érzéseket él át, akkor anyaként, szülőként ösztönösen az az első reakciónk, hogy ezt az érzést AZONNAL megszüntessük. Gondold át a te reakciódat!
Mire gondolsz, amikor a gyereked negatív érzéseket él át? Azonnal segíteni akarsz neki,hogy megnyugodjon, elmúljon a rossz kedv, szomorúság, ne sírj már, hagyd abba, akár még mi magunk is feszültek lehetünk ettől (jellemzően akkor, ha mi magunk sem tudjuk megélni a saját negatív érzéseinket).
A gyerekek viszont okosak, ösztönösek és csodálatosak. Nagyon jól érzik, hogy nekik azt az érzést meg kell élni, és ehhez IDŐRE van szükségük. Az érzékeny gyerekeknek kiváltképp fontos, hogy időt hagyjunk erre. Az átlagos temperamentumú gyerekek képesek arra, hogy az egyik percben sírnak, másikban már nevetnek, és semmi baj, de az érzékeny gyerekeknek időre van szükségük, hogy feldolgozzák az érzelmeiket, és ezért van az, hogy sokszor elbújnak előlünk vagy kiküldenek a szobából, és nem hagyják magukat vigasztalni, ölbe venni.
Fontos, hogy tudatosítsd magadban, ha érzékeny gyereked van, adj neki időt, hogy megélje és feldolgozza a negatív érzéseit is. Szüksége van erre, és utána szívesen fogadja majd az ölelést, vigasztalást.