A türelmetlenségről már jó pár posztot írtam nektek, így láthatjátok, hogy ez egy igen összetett dolog, miért vagyunk türelmetlenek, miért kiabálunk, mikor nem akarunk, miért nem mennek úgy a dolgok, ahogy szeretnénk?
Az ok nem csupán abban keresendő, hogy fáradtak, kimerültek, kiégettek vagyunk, bár ez nyilvánvalóan sokat számít.
Hozzátesz az önkontroll készségünk alacsony szintje, sosem láttuk, tanultuk, nem volt kitől és az is, hogy nincsenek eszközeink a konfliktusok rendezésére. Nem tanultunk együttműködő kommunikációt, ez a mi társadalmunkban sajnos elég idegenül hangzik és furcsa is, pedig nem nehéz elsajátítani, és kis gyakorlással is jó eredményeket lehet elérni vele.
Ehhez még hozzájön agyunknak a jó öreg ősi programja is, ami a vélt vagy valós vészhelyzetek esetén bekapcsolja a vészforgatókönyet, ami által megszűnik a problémamegoldó, logikus gondolkodás és csak támadni, kiabálni leszünk képesek. Lássuk be, a nehéz természetű gyerekeink sokszor bekapcsolják bennünk ezt a programot.
Láthatjátok, hogy mennyire összetett dologról van szó, ha a türelemről beszélünk, ezért sem hiszek abban, hogy egy pár mondatos jó tanácstól eredményeket érhetünk el.
Én azt látom, szakemberként is, és anyaként is, sokszor irigyen is, hogy akinek könnyű természetű gyereke van, annak ezek a dolgok nem azért mennek jobban, könnyedebben, mert ők jobb szülők, vagy többet tudnak, vagy jobb eszközeik vannak, hanem egyszerűen azért, mert egy könnyű gyerek nem hozza ki belőlük azt, amit a nehéz természetű gyerekek viszont igen.
Azt is mondhatnám, szerencsések vagyunk, mi, akik nehéz természetű gyereket nevelünk, mert minket rákényszerítenek a fejlődésre, a tanulásra, az eszközök elsajátítására. Amíg e többi szülő vígan beszélget a játszótéren, mi addig vért izzadva próbálunk túlélni és életben tartani a gyereket.
Az az igazság, ha nehéz természetű gyereked van, nincs sok választásod. Vagy megtanulod azokat a készségeket, valamilyen módon, amikkel eredményes lehetsz, vagy egyre több nehézség vár rátok.
A szülő gyerek kapcsolat a kamaszkor után már nem igazán javítható, bár nem lehetetlen, de valószínűleg komolyabb lépések, pszichológus, terápia lesz szükséges hozzá.
Ezt megelőzendő nem szabad elhúzni a fejlődést, az eszközök és készségek elsajátítását, minél hamarabb kezdjük megfelelően kezelni a problémákat, annál hamarabb javul látványos módon a családi légkör, a kapcsolatunk a gyerekünkkel, és a saját pszichés állapotunk is. Nem lesz szükség többé kiabálásra (de ha karunk, kiabálhatunk, ha épp jól esik).
Persze ez nem jelenti azt, hogy konfliktusoktól mentes lesz az életünk és a gyerekünk viselkedés problémája egyszeriben megszűnik, ellenkezőleg, azért kell fejlődnünk, mert a nehéz természetű gyerekek próbára tesznek minket, nap, mint nap. Konfliktusok, harcok, feszültség, amit, ha nem kezelünk, elhatalmasodik rajtunk és a mi és a család pszichés állapota is folyamatosan romlik.
Megkerülhetetlen a tanulás, fejlődés annak érdekében, hogy viszonylagos harmóniát tudjunk teremteni otthon.
Az alap temperamentum nem változik, esetleg lassan alakul, csillapodik az intenzitás, de lényegében nem változik. Ezért jobb, ha felvértezzük magunkat a megfelelő eszközökkel és megtanulunk csapatként együttműködni a gyerekünkkel. Probléma mentes helyett probléma megoldó családként létezni.