Ez egy elég összetett dolog. Arra jutottam, hogy ezt a legyek mindig türelmes dolgot engedjem el. Irtózatosan túlzó elvárás az magunkkal szemben, hogy legyünk MINDIG minden helyzetben türelmesek és szelíden, mosolyogva közeledjünk a gyerekünkhöz, bármilyen nagy a káosz. Szerintem a gyerekünk egy idő után azt hinné, egy robottal él együtt, elég életidegen lenne, nem?
A gyerek nem fog attól sérülni, ha látja, a szüleinek is vannak érzései, és ők is kijönnek néha napján a sodrukból, ők is emberek. Egyszerűen lehetetlen mindig türelmesnek lenni. (VAn, akinek sikerült? )
Vannak fárasztó napok, és hetek, és alvás nélküli éjszakák, amik a legtürelmesebb emberből is egy idegroncsot csinálnak. És vannak azok a nehéz természetű gyerekek, akik sokkal jobban bírják cérnával, mint egy hullafáradt anya. (Kinek ismerős?)
Vannak túlélő napok, mi így hívjuk a férjemmel. Ilyenkor a következetesség úgy érvényesül, hogy következetesen következetlenek vagyunk. Tudom, hogy úgysem bírnám cérnával a két és fél órás hisztit, ezért bele sem megyek, hanem engedek, amit amúgy nem szoktam, vagy tudom, hogy nem kellene. De ez abban a percben, azon a napon az életemet menti meg. És a családi légkört. És a többi gyerek ép elméjét. És az enyémet. Ez a jelenlegi vírushelyzet is elég sokszor rákényszerít arra, hogy elengedjek dolgokat. Ez nem is olyan egyszerű, a mai napig van, hogy bűntudatot érzek. De tudom, hogy nem kellene. Igaz a mondás, miszerint régen elveim voltak, most már gyerekeim vannak. 
Kitartás mindenkinek!
Kitartás mindenkinek!