Nálunk nem a kapuban, hanem az uszoda öltözőjében jött el ez a pillanat.

Harminc fok volt bent, a többiek már a vízben. Mi pedig ott ültünk a padon: „Fáj a hasam. Nem akarok bemenni.”

És én azt mondtam, amit akkor éreztem: „De hát te akartál idejönni! Már befizettem.”

Nem segített. Persze, hogy nem.

Utána sokáig azon gondolkodtam, mi történhetett. Hiszen otthon még lelkes volt, ő maga akart menni.

Aztán rájöttem, hogy rossz helyen kerestem a választ.

A pohár, ami már reggel töltődni kezd

Képzelj el egy poharat. Minden apró stressz beleönt egy kevés vizet.

A korai kelés egy kicsit. A szoros zokni egy kicsit. A rohanás egy kicsit. A vita az autóban egy kicsit. A zajos öltöző még egy kicsit.

Aztán elhangzik: „Gyere, most búcsúzz el anyától.” És túlcsordul a pohár.

Mi csak az utolsó pillanatot látjuk. Pedig a kiborulás már húsz perccel korábban elkezdett épülni.

Ami a kiborulás előtt történik

A kiborulás előtt már vannak jelek.

Van, aki ilyenkor felgyorsul és bohóckodni kezd. Könnyű azt gondolni: „Már megint hülyéskedik.” Van, aki inkább elcsendesedik.

Lukács ilyen volt. Sosem felejtem el az első iskola-előkészítőt: a többiek lelkesen beálltak a körjátékba, ő pedig a fejére húzott kapucni alól kukucskált, és végig a kezemet fogta.

És utána?

Hogy a te gyerekednél mik ezek a jelek, mit mondj ilyenkor, és hogyan búcsúzz el úgy, hogy az biztonságot adjon neki, azt az új, temperamentumhoz igazított beszoktatási tréningemben részletesen megmutatom. A jövő héten e-mailben írok róla bővebben.

Szeretettel:
Orsi

Szeretettelnevelj
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.